Mint ismert, a 2022-es választásokon a legnagyobb ellenzéki pártok közösen indulnak, gyakorlatilag egy az egyben fognak megmérkőzni Orbán Viktorral és a Fidesz-KDNP-vel szemben. Az világosan látszik, hogy a győzelemre csak így van esélye az ellenzéknek, azonban az is egyre inkább kiolvasható, hogy csak akkor nyerhetnek, ha jobboldali, konzervatív úgynevezett „Fidesz-árva” szavazókat is megszólítanak.
De kik lennének ők?
Olyan alapvetően jobboldali, polgári értékrendekkel bíró választók, akik ilyen-olyan okok miatt kiábrándultak a Fideszből. Olyan jobboldali emberek, akiknek nem fér bele az értékrendjébe, hogy a Fidesz a kínai kommunista párttal kollaborál, hogy azok Marxista-Leninista egyetemét magyar adófizetők pénzéből Budapestre költöztetik, akiknek nem tetszik a keleti nyitás, és a tény, hogy a kormánypárt totálisan szembe megy a saját ideológiájával és tettekben mind inkább balra tolódik. Több százezer egykori Fidesz szavazó maradhatott árván, akik egyelőre a bizonytalanok táborát erősítik.
Az ő megszólításuk lesz a kulcs.
Az nem kérdés, hogy a baloldali és a liberális (a kettő külön csoport, a „balliberális” nehezen értelmezhető, hibás kifejezés, vagy egyenlőség, vagy szabadságpártiak vagyunk, a kettő óhatatlanul is kizárja egymást, így olyan, hogy „balliberális” politikai szemmel nézve nem létezik) szavazók az ellenzéki összefogásra fognak szavazni. Kérdés, hogy ők elegen lesznek-e ahhoz, hogy választást nyerjenek. Vélhetően nem.
A 2018-as választásokon ezek a pártok – még külön indulva – listán összesen 2 662 989 szavazatot kaptak, ami 161 217 vokssal volt kevesebb, mint ahányan a Fidesz-KDNP-re szavaztak. Persze bőven akadhat olyan korábbi Fidesz szavazó, aki 2018-ban még Orbánékat választotta, mostanra elpártolt tőlük, de naiv dolog lenne az ellenzék részéről ha azt gondolnák, hogy valamennyi ellenzéki szavazónak tetszik az összefogás, és nem keresnek maguknak esetleg harmadik alternatívát. Mindkét tábor esetében bőven lehetnek leszakadók, kiábrándulók.
Ráadásul az is látszik, hogy önmagában az összefogás nem lesz elég, valamennyi magyarországi választáson az látszódott, hogy a jobb és a baloldali szavazók nagyjából így, vagy úgy de ugyanannyian, vagy legalábbis közel ugyanannyian vannak. Az ellenzék számára így az lesz a kulcs, hogy képesek lesznek-e megszólítani jobboldali, a Fideszből kiábrándult választókat.
Ehhez viszont olyan jelöltekre és olyan miniszterelnök-jelöltre is van szükség, akiknek a lehető legkisebb az elutasítottságuk a konzervatív-polgári-jobboldali szavazók esetében, és akikre a legnagyobb eséllyel szavaznak át az egykori Fidesz szimpatizánsok. Az ellenzéki szavazókon jelenleg az látszik, hogy számukra mindegy ki győzi le Orbánt és a helyi fideszes képviselőket, csak győzze le. Részükről mindegy, hogy DK-s, Jobbikos, LMP-s, Momentumos vagy MSZP-Párbeszédes, többségük fegyelmezetten fog szavazni az összefogás jelöltjére. Azonban közel sem biztos, hogy ez elég lesz, önmagában csak az ellenzéki, hagyományosan baloldali vagy liberális szavazók létszáma nem feltétlenül haladja meg a Fidesz-KDNP szavazók létszámát. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy az ellenzék jelöltjeinek a többsége – pláne a billegő körzetekben – a jobboldali érzelmű szavazók számára is elfogadható legyen.
Ugyanis ha az ellenzék nyer, nekik ugyanúgy kell képviselniük a jobboldali, konzervatív, polgári szavazókat, mint a baloldali, liberálisokat. Az új miniszterelnöknek és a régi-új képviselőknek ugyanúgy kell képviselniük a határon túli magyarságot, mint az anyaországban élőket. Az új kormány a felső-középosztálynak és az alsó-középosztálynak egyaránt a kormánya lesz, éppen ezért gazdagabb szavazókat is meg kell szólítania, határon túli szavazókat is meg kell szólítania, jobboldali, polgári értékrendeket való szavazókat is meg kell szólítania. Az ellenzék csak akkor nyerhet, ha valóban egyfajta néppárttá válik, ahol vegyesen lesznek jelen jobb- és baloldali értékek, liberális és konzervatív álláspontok.
Vajon sikerülni fog nekik?
