Az étterem Baranya megyében található, Pécsen az Ifjúság út 4. szám alatt, amely legkönnyebben gyalog közelíthető meg, de az út szemközti oldalán parkolásra is van lehetőségük a vendégeknek.

Ahogyan a tulajdonosok mondani szokták „A Paulus hangulata mindig egy kicsit más.” Bármelyik napszakban is vagyunk, úgy tesz az emberek kedvére maga a helyiség. A reggeli időszakban leginkább egy hangulatos kávéházhoz tudjuk hasonlítani, különböző ízletes reggelikkel. Majd délután, a látogatók több lehetőség közül is tudnak választani, milyen formában szeretnék elfogyasztani az ebédjüket. Létezik egy önkiszolgáló rész, illetve az étterem által felállított menükből, főtételekből is lehet választani. Az esti órákra pedig egy hangulatos sörözős / koktélozós hellyé varázsolja át magát.

Két elbűvölő hölggyel, Molnár Lídiával és Balogh Dominikával együttesen mentünk kipróbálni az étterem nyújtotta lehetőségeket, egy ízletes ebédre.

Lídia
Dominika

Frissítőként Lídiának a jól megszokott baracklére, míg Dominika és jómagam választása az ízesített bodzás, és málnás limonádéra esett. Meglepő módon, – viszonyítva az általam megjárt Pécs további éttermeihez – leginkább mentes limonádét szoktam fogyasztani, így mikor belekortyoltam a szén-dioxiddal dúsított italba váratlanul ért annak intenzitása, de ezúttal nem bántam.

Baracklé, Bodzás limonádé, Málnás limonádé

A levest kihagyva rögtön az előétellel kezdtük. Lídia a Csirkés Pappardelle-ét, Dominika és személyem a tradicionális Rántott Csirkemellfilét hasábburgonyával választottuk, mellé köretnek pedig a jól megszokott káposztasalátát. A pappardelle (amely egy tésztafajta, jelentése pedig: „felfalni”) és két darab hús / fő is megfelelően volt átsülve. A krumplikat azonban, a fogyasztás előtt még egyszer meg kellett sóznunk az igényeink szerint, hogy igazán jóízűen tudjuk elfogyasztani a választott ételt.

Csirkés Pappardelle
Rántott Csirkemellfilé és hasábburgonya

Az adagok három fiatal hölgyhöz viszonyítva jó nagyok voltak, így szerencsénkre estére is tudtunk falatozni a megmaradt ennivalóból, vagy éppenséggel nem mi magunk, hanem a munkából hazaért párunkat tudtuk vele meglepni. A desszertről sajnálatos módon nem tudok beszámolni, ugyanis, ahogyan említettem a főétel is legyőzött bennünket, így az most elmaradt.

Az ebéd ára összegezve, fejenként 3000 Ft körül volt, beleszámítva a főételt, az üdítőket és a köretet is, ami teljesen reális Pécsett tekintve.

Mindenkinek ajánlom a Café Paulust, aki meg szeretné lepni párját, egy romantikus ebéddel, főleg így a melegebb időszakokban, amikor a teraszokon is lehetőségünk van az étel elfogyasztására. Továbbá, ahogyan fentebb is említettem egy család-barát reggeli összejövetelre, illetve esti szórakozásra is tökéletes a hely.

Café Paulus