• Már korábban megszületett a megállapodás az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság között a védettségi igazolványról, a vakcinaútlevélről. A dokumentum mindenkiről három információt fog tartalmazni: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett melyik vakcinával oltották be, átesett-e a fertőzésen, van-e friss, negatív teszteredménye. Az egységes, QR-kóddal ellátott vakcinaútlevelet digitális és papírformában is ingyenesen elérhetővé teszik – írja az Index.hu.

Az egészségügyi tanúsítvány hozzájárul a tagországok közötti mozgás megkönnyítéséhez, de nem előfeltétele – igazolás nélkül is bárki utazhat, csak ez esetben a fogadó ország vonatkozó egészségügyi előírásainak megfelelően bizonyos intézkedéseknek (teszt és/vagy karantén) alá kell vetnie magát –, és nem is lép elő utazási igazolássá. Más szóval nem helyettesítheti az útlevelet vagy a más, EU-országok felkereséséhez szükséges hivatalos dokumentumot (minimálisan a személyi igazolványt).

Az igazolás használata az EU egész területére érvényes, minden országban azonos tartalmú, és egy időben hatályossá váló európai uniós rendeleten alapul. Az igazolás egyelőre 12 hónapig érvényes, de a járványhelyzettől függően – ha az ENSZ Egészségügyi Világszervezet a járványt megszűntnek minősíti – használata már előbb is felfüggeszthető, és megfordítva: inaktív kártya is újraaktiválható, ha ezt a járványhelyzet szükségessé teszi. – írta a borsod24.hu