Elhunyt Rétfalvi Sándor, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, 80 éves korában, aki a villányi nemzetközi szobrász alkotótelep megalapítója volt, és akit két éve, 2019-ben fogadta díszpolgárává Pécs. (Már ekkor, két évvel ezelőtt is olyan súlyos beteg volt, hogy helyette fia vette át a díszpolgári oklevelet.)

Minden, amit Rétfalvi Sándorról tudni érdemes:

  • 1982-től 1995-ig tanszékvezető volt a PTE rajztanszékén, illetve 1990-ben a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola egyik megalapítója lett 1993-tól ő volt a fémszobrászat szakirányának vezetője
  • az ország számos településén megtalálhatóak a szobrai, beleértve természetesen Pécs városát is
  • a viaszveszejtéses bronzöntés technikáját Rómában sajátította el
  • egyik legismertebb köztéri szobra a pécsi Színház téren álló díszkút
  • a Pécsi Nemzeti Színház előtti tér központi részén, a tér két oldalán található, két elemből álló mészkőből készült kút mindegyikén fekvő bronzból öntött alak is látható