A forint utoljára május elején volt gyengébb, mint most.

Miután a múlt héten napokig 357-360 között mozgott a forint/euró árfolyam, a hétfői kereskedés kezdésekor gyengülni kezdett, és azóta sem áll túl jól. Késő délelőtt már 361,78 forintot is kellett adni egy euróért.

Ennek a gyengülésnek a magyar gazdaságtól független okai is vannak, hiszen ma délelőtt szinte egész Európában igen gyengén teljesítettek a tőzsdék. Az sem segíti a forintot, hogy a járványnak és a gazdasági helyzetnek köszönhetően az egész világon nagyobb a bizonytalanság.

Mik a magyar okai a gyengülésnek? A piacon egyre feszültebb a várakozás a keddig kamatdöntés miatt.  Egy hónapja ilyenkor az 5,1 százalékos inflációs adatra válaszul az MNB megemelte az alapkamattot, de ez nem volt elég ahhoz, hogy letörjék az inflációt. A két hete publikált inflációs mutató közel kilencéves rekordot döntött, 5,3 százalékos volt, így most azt figyelheti mindenki, hogy kedden milyen lépést jelent be a jegybank.