Baranya 1-es választókerület láthatóan roppant fontos az ellenzéki pártoknak, ami nem meglepő. Egy elviekben könnyen nyerhető körzetről van szó, arról, ahol már 2018-ban is az ellenzék, pontosabban Mellár Tamás tudott nyerni. Mellár azonban két ellenfelet is kapott az előválasztásra, azonban kérdés, hogy valóban két ellenfele lesz.

Ugyanis Bodnár Imre jelöltségét megtámadta a Párbeszéd, a Szabad Pécs úgy tudja, hogy:

„az ő véleményük szerint a köztük, az előválasztásra megkötött kontraktus értelmében az MSZP nem indíthatott volna jelöltet egy olyan körzetben, ahol a Párbeszédnek van indulója. Vagyis nem adhatott volna befogadó nyilatkozatot az MSZP dr. Bodnárnak.”

Némi meglepetésre egyébként a Jobbik is ellenezte Bodnár indulását, akit viszont többek között Péterffy Attila, Pécs polgármestere is támogat.

Az ellenzéki előválasztás egyik legnagyobb harca várható a körzetben, ahol – ha Bodnár indulhat – hárman fognak összecsapni:

– a korábban már nyerő Mellár Tamás, akit a Párbeszéd mellett az LMP, az MSZP, az MMM és a Jobbik is támogat.

– Nemes Balázs, aki mögött a Momentum, a DK és a Liberálisok állnak.

– és az a Bodnár Imre, aki mögé talán az MSZP állhat így be, főleg annak helyi szervezete.

Kérdés persze, hogy a Párbeszéd mit fog lépni ezután, az ügy az MSZP-Párbeszéd paktumot, de akár az ellenzéki összefogást is veszélybe sodorhatja.

Szokás mondani, hogy okos enged. De ebben a történetben vajon ki lesz az okosabb fél?