Az, hogy a Domus-park nem a város büszkesége, nem vita kérdése. Kosz, szemét, hajléktalanok, drogos fiatalok, bandázó huligánok lepték el a parkot, sajnos erre egyelőre a mostani városvezetés sem talált megoldást, igaz a probléma nem is az ő regnálásuk alatt kezdődött el.

Azonban ami ma, tehát hétfőn délután történt, az túl megy minden határon. Azért tudom, mert az eset egyik szemtanúja voltam. Délután háromkor sétáltam le az autómhoz – tehát fényes nappal – amikor is arra lettem figyelmes, hogy négy-öt fiatal srác artikulálatlan üvöltés közepette érkezett meg a parkba, északról. A padokon helyet foglaló emberekkel üvöltöztek, hogy miért foglalták el „az ő helyüket”, láthatóan ittas vagy drogos állapotban voltak a tízen-huszonéves srácok. Én eddigre az autómhoz értem, az eseményeket onnan figyeltem, mikor is észrevettem, hogy egy padon ülő idős házaspárt kezdtek el vegzálni a fiatalok, a hatvanév körüli párral üvöltöztek, majd az egyik narancssárga pólós srác mellkason ütötte az idős hölgyet. Természetesen azonnal rendőrt hívtam, és oda siettem a helyszínre, a nőnek fájd a mellkasa, láthatóan ő is, és a férje(?) is zaklatott, feldúlt volt az eset kapcsán. Az agresszív fiatalok ezután tovább haladtak a kaszinó-Fordan irányába, ott is üvöltöztek a járókelőkkel, amennyire jól láttam ott is kötözködtek, és talán verekedésbe is keveredtek. Saját magam biztonsága érdekében nem kívántam közelebb menni hozzájuk, onnan vártam meg a rendőröket.

Akik sajnos nem érkeztek meg túl hamar, a hívástól számítva nagyjából húszperc volt mire a helyszínre értek, a balhézó srácoknak addigra nyomuk veszett.

Az eset fényesnappal történt, Pécs belvárosában. Egy olyan parkban, ahol egyébként játszótér is található, ahol nap, mint nap rengeteg ember fordul meg. Egy olyan parkban ami a város egyik ékköve lehetne: hatalmas, árnyas fák, padok, ivókút, játszótér, minden adott lenne ahhoz, hogy a belvárosban élőknek, vagy az ingázóknak egy kedves helye legyen a Domus. Ehelyett azonban agresszív, kötekedő bandák, hajléktalanok, kosz, drogos, bódult fiatalok uralják a környéket.

Ma „csak” megütöttek egy idős hölgyet. Holnap talán nem ütni fognak, hanem szúrni. Azt pedig nem kéne megvárni. Nagyon jó lenne ha a városvezetés kezdene valamit a kialakult helyzettel. Térfigyelő kamerákra, fokozottabb rendőri jelenléttel, éjjel pedig a mostaninál komolyabb szintű közvilágítással.