A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés előkészülete miatt csapott le a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya Bíróságának” nevező csoport tagjaira. A csoport tagjai különböző vezető beosztású ellenzéki és kormánypárti politikusokra, bírókra, közéleti szereplőkre adtak ki „halálos ítéletet”.

A gyanú szerint a csoport tagjai szeptember 11-én egy Fejér megyei községben találkoztak. Erről felvétel is készült, amely aztán felkerült egy videómegosztó oldalra. A csoport vezetői emberölésre biztatták a tagjaikat. A radikális politikai nézeteket valló csoport tagjainak a vezető elmondta, hogy álláspontjuk szerint „hadiállapot van”, ezért az igazságszolgáltatás tagjaira, így különösen a devizahiteles perekben eljáró bírákra és családjukra „az én ítéletem halál”.

Ezt követően egy másik vezető is felszólalt, aki pedig név szerint jelölt meg állami vezetőket, politikusokat és közéleti szereplőket, akikre „halálos ítéletet hirdetett”. A magát bírónak nevező férfit korábban Molotov koktéllal elkövetett rongálás miatt már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Szerinte a végrehajtó testület egy ítéletet hajt végre, tehát ez jogszerű és nem bűncselekmény. Egy másik vezető annyit tett még ehhez hozzá, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek a tagok.

A Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság is közreműködött.

Forrás: Telex