Mintha négy napig nyár lett volna – fényáradatban úszva, várakozáson felüli hangulatban zajlott a pécsi Zsolnay Fényfesztivál szeptember 30. és október 3. között. A koronavírus miatt őszre halasztott fesztivál minden nehezítő körülmény ellenére elsöprő sikert aratott, és több tízezer látogatónak nyújtott feledhetetlen élményt. A Zsolnay Light Art Nemzetközi Fényfestőversenyen német győzelem született.

Az V. Zsolnay Fényfesztivál az ország első és egyetlen fényfesztiváljaként több mint 150 programmal várta az érdeklődőket. Emellett a nemzetközi fényművész szakma krémje is részt vett a szakmai programokon és kerekasztal-beszélgetéseken, tovább növelve a fesztivál nemzetközi hírét.

Vasárnap este hirdették ki a Zsolnay Light Art Nemzetközi Fényfestőverseny győzteseit. A döntőbe jutott 10 versenyző a Székesegyház homlokzatát keltette életre 3 dimenziós fényfestéssel. A verseny győzteséről egy öttagú nemzetközi zsűri hozott döntést, ez alapján a német Ruestungsschmie.de: Colors of noise című alkotása lett az első helyezett. A fényművész csoport 5.000 euro pénzdíjazásban részesül, emellett meghívást kapott a világ legjobbjaiból álló „Győztesek Ligájára”, az iMapp Bukarest fényfestőversenyre.

A közönségdíjas a magyar Fluid című csapat lett a Source című alkotással, így ők a következő Zsolnay Fényfesztiválon önálló fényinstallációval mutatkozhatnak be.

– Év elején egy kiszámíthatatlan helyzetben kellett döntést hoznunk az idei Zsolnay Fényfesztiválról. Akkor úgy döntöttünk, hogy idén mindenképpen megszervezzük a fesztivált, és az őszi időpont mellé tettük le a voksunkat. Az elképesztő siker és a rengeteg pozitív visszajelzés szerencsére beigazolta, hogy ez volt a legjobb választás – számolt be Bleszity Péter, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője.

A fényfestőverseny mellett hatalmas sikert aratott a Fény Útja 23 állomása, ahol más-más fényinstallációkat láthatott a közönség. A gyerekek fényjátszótéren csúszdázhattak, sokan sétáltak a fényszőnyegen, de az egyik legkülönlegesebb alkotás az „életre kelthető” Csontváry-alkotás volt, ahol a látogatók szelet keltve megmozdíthatták a Magányos cédrust. A korábbi évek magas színvonalának megtartása mellett idén több olyan fényalkotás szerepelt a fesztiválon, amelyek nagyobb elmélyülésre, mélyebb belefeledkezésre adtak lehetőséget.  

A látogatók a fényprodukciók mellett részt vehettek újcirkuszi, utcaszínházi, zenés és fényszakmai programokon.

Beigazolódott az ígéret: Pécs volt az ősz fénypontja!