Újabb rangos elismerést kapott városunk: Pécs Régiós Arany Rózsa díjat nyert a Virágos Magyarország versenyen.

A Magyar Turisztikai Ügynökség idén 28. alkalommal hirdette meg a települések országos környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország versenyre ebben az évben több mint 320 nevezés érkezett. A megmérettetésen külön értékelik és díjazzák a 30.000 fő feletti és ezen lélekszám alatti városokat, illetve a falvakat.

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, egyebek közt kertészekből, tájépítészekből és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik megállapították, hogy idén is folytatódott az az örömteli tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldterület-fejlesztés zajlik.  

– A zsűri Régiós Arany Rózsa minőségi díjban részesítette városunkat. Pécs 2005 után nyerte el ismét a szakmai zsűri főkategória díját. Célunk az, hogy a megkezdett munkát tovább folytassuk, növeljük a virágágyi felületeket, színesítsük városunkat, és a Pintér János parkmegújítási program keretében további zöldterületeket szépítsünk meg. Szeretnénk, hogy munkánk nyomán Pécs méltó legyen arra, hogy a jövőben valamikor hazánkat képviselje a virágos települések nemzetközi megmérettetésén, amelyre jó esélyünk van a szakmai zsűri egyöntetű véleménye alapján, amit pécsi látogatásukon fogalmaztak meg – adott tájékoztatást Meixner Barna, a BIOKOM Nkft. ügyvezető igazgatója.  

A díjakat novemberben adják át a települések képviselőinek, a győztes pályaművek megtekinthetők a Virágos Magyarország Facebook oldalán.

Pécsi zöldterületi munkák a számok tükrében:

A Biokom Nkft.

  • évente több mint 8000 db fa metszését,
  • több mint 3700 focipályányi zöldterület kaszálását,
  • több mint 1 hektár virágágyi felület ápolását,
  • évente mintegy 100 ezer db virágpalánta kiültetését,
  • több mint 64 hektár cserjefelület ápolását,
  • évi közel 1000 db facsemete ültetését
  • évi közel 3000 db fa növényvédelmi kezelését végzi el.