A gyanú szerint az elfogott férfi adta a megbízást a 22 évvel ezelőtti kettős emberölés végrehajtására, az ügyészség indítványa alapján letartóztatták.

A megalapozott gyanú szerint egy jelenleg 51 éves férfi megbízása alapján egy férfi 1999. február 2-án, egy XV. kerületi vendéglőben lőfegyverrel végzett egy magyar és egy bolgár sértettel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi nyomozói elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit mint felbujtót előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását azzal az indokolással, hogy a szökés-elrejtőzés veszélye mellett fennáll a kockázata, hogy a férfi – szabadlábon hagyása esetén – a bizonyítást megnehezítené.

A védő a mai napon tartott ülésen indítványt tett arra, hogy a bíróság állapítson meg 75 millió forintos óvadékot, amelyet, ha letesz a gyanúsított, akkor kerüljön – technikai eszközzel biztosított – bűnügyi felügyelet alá.

Az ügyészség nem látta indokoltnak az óvadékot, fenntartotta a letartóztatásra irányuló indítványt.

A nyomozási bíró osztotta az ügyészség indokait, 1 hónapra letartóztatásba helyezte a férfit, és az óvadék megállapítása iránt indítványt elutasította.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.