Egy csoport kínai egyetemista pert indított az Apple ellen, követelve, hogy a vállalat adjon töltőt az általuk vásárolt iPhone-hoz.

Az Apple 2020 óta nem biztosít hálózati adaptert és fülhallgatót (EarPod) az új iPhone készülékekhez. A vállalat döntését azzal indokolta, hogy a fogyasztók már így is túl sok adaptert birtokolnak, ami rengeteg szén-dioxid kibocsátással jár. Az értékes nyersanyagok felhasználásának és az ezzel járó szén-dioxid mennyiség csökkentése érdekében hozta meg döntését.

A pekingi és sanghaji diákok azonban támadják ezt az indoklást. Szerintük nem a környezetvédelem, csupán a profit motiválja a vállalatot. A Shanghai Law Journal beszámolója szerint a diákok a pekingi internetes bíróságon tartott online meghalgatáson azzal érveltek, hogy az általuk megvásárolt iPhone 12 dobozában található USB-C Lightning kábel nem kompatibilis a piacon kapható más töltőkkel. Valamint a korábban mellékelt fali töltőkkel sem. Ez azt jelenti, hogy a vásárlóknak USB-C kompatibilis adaptert vagy MagSafe töltőt kell vásárolniuk. Ezek hiányában nem tudták úgy tölteni a telefont, ahogyan azt az Apple weboldalán hirdették.

Az Apple egyik képviselője elmondta, hogy a telefongyártóknál bevett szokás, hogy az okostelefonokat és a töltőadaptereket külön-külön árulják. Ugyan több kínai telefongyártó is kínál csomagokat adapter nélkül, ugyanakkor biztosítanak lehetőséget adapterrel rendelkező csomagok vásárlására is. Így a fogyasztók maguk választhatnak. – reagáltak a felperesek.

A felperesek továbbá azzal is érveltek, hogy az Apple csak ürügyként használja a környezetvédelmi aggályokat a MagSafe töltők, avagy mágneses töltők népszerűsítése érdekében. Mivel a vezeték nélküli töltők több energiát pazarolnak, mint a vezetékes töltők, így szó sem lehet a környezetvédelem iránti aggodalomról – állítja az egyik diák, Xiaofang.

Valóban van némi szkepticizmus azzal kapcsolatban, hogy az Apple tényleg a költségek csökkentése, és nem a környezet megóvása érdekében tette ezt, mivel az 5G technológiára való átállás miatt az iPhone-ok gyártása is drágulhatott. A töltők és az EarPods kihagyása az Apple számára egyfajta megtakarítási lehetőség lehet, és azzal, hogy a vásárlókat arra kényszeríti, hogy külön vásárolják meg a tartozákokat, segíthet a profit növelésében. Továbbá az sem merülhet feledésbe, hogy más technológiai termék esetében is a töltő biztosítása elengedhetetlen annak használathoz.

A diákok a per során annyit követeltek, hogy az Apple biztosítson fali töltőt az egyikőjük által megvásárolt iPhone 12 Pro Max készülékhez, valamint fizessen 100 jüant (vagyis 4861 forintot) szerződésszegésért és fedezze a perköltséget.

Az Apple perlése egy ilyen kis összegért furcsának tűnhet, de a diákok számára a nyilatkozat a lényeg. Sok internetező támogatását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, amiért a diákok kiálltak a fogyasztók érdekeiért. Néhányan elmondták, hogy ők is új töltőket és adaptereket voltak kénytelenek vásárolni, miután az iPhone 12-re frissítettek.

Az Apple képviselője hozzáfűzte érveihez, hogy az iPhone 12 csomagolása egyértelművé teszi, hogy a készülék nem tartalmaz töltőt.

Más országokban is nyomás nehezedik az Apple-re az iPhone töltőkkel kapcsolatban. Az év elején a brazil fogyasztóvédelmi hatóság közel 2 millió dolláros (közel 623 millió forintos) bírságot szabott ki az Apple-re, amiért töltő nélkül árulta az iPhone 12 szériát. Az Európai Unió egy olyan rendeletjavaslatot terjeszt elő, amely szerint minden okostelefonhoz közös USB-C töltőportot kellene használni a hulladék csökkentése és a fogyasztói érdekek védelme érdekében. Az Apple azonban arra figyelmeztet, hogy ez a lépés megfojthatja az innovációt.