Péterffy Attila ma délelőtt pert nyert a Siklósi Járásbíróságon, ahol egy kormányközeli közvélemény-kutató cég vezetőjét marasztalták el rágalmazásért. Az eset még 2019 augusztusában történt, az akkori önkormányzati választás hajrájában, ahol a cég munkatársai hívtak fel pécsieket. Ám a feltett kérdések sokkal inkább voltak alkalmasak a későbbi polgármester lejáratására, mint a pécsiek véleményének megismerésére. Éppen ezért tett feljelentést Péterffy, amit ma meg is nyert. Közösségi oldalán azt írta, hogy

„Hiszek abban, hogy közösen meg tudjuk teremteni azt a politikai közeget, azt a közbeszédet, ami méltó Pécs városához. Ez az ítélet véleményem szerint fontos állomás ezen az úton.”

A történet itt véget is érne, ha nem Nyőgéri Lajosnak hívnák, az alpolgármestert, akit 2013-ban a bíróság jogerösén elítélt, találják ki mi miatt? Igen, rágalmazásért. 2013-ban a bíróság egy év próbára bocsátotta a jelenlegi alpolgármestert, az akkori polgármester, Páva Zsolt elleni rágalmazás miatt.

Hoppál Péter a térség kormánypárti országgyűlési képviselője hívta fel erre a figyelmet, Péterffy oldalán, egy komment formájában, ami azóta már eltűnt. Hoppál azt írta, hogy

„“Kedves polgármester úr! Tisztelettel emlékeztetlek, hogy az egyik alpolgármesteredet épp ilyen ügyben, azaz óriásplakátokon tett rágalmazás vétsége miatt, büntetőügyben jogerősen elítélte a bíróság. Alig kerülte el a börtönt, próbára bocsátották, te pedig alpolgármesternek nevezted ki.

Azt várják Tőled a pécsiek, hogy a saját csapatodban tartsd be először az ehhez hasonló hangzatos ígéreteidet, és haladéktalanul szüntesd meg a kettős mércét a város legfelsőbb vezetésében! Ha ebben segítségedre lehetek, állok szíves rendelkezésedre, ahogy eddig is”

Hogy a komment miért tűnt el, azt egyelőre nem tudjuk, mindenesetre egy újabb alkalom, amikor Péterffynek Nyőgéri miatt kell(ene) magyarázkodnia.

Kiemelt fotó: Népszava/Nyőgéri Lajos Facebook oldala