A magyar szakértők 3,7 millió oltott adatait elemezték, kiderült, hogy a 16–44 éves korosztályban egyetlen ember sem halt bele a Covid–19-be azok közül, akik mindkét dózist megkapták.
Megjelent egy tanulmány a Magyarországon használt vakcinák hatékonyságáról életkorra lebontva – írja a Telex. A cikk egy rangos nemzetközi szaklapban, a Clinical Microbiology and Infectionben jelent meg, a jelentőségét az mutatja, hogy itthon eddig nem tettek közzé megfelelően értelmezhető vakcinahatékonysági adatokat.
A szerzők között – a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértői mellett – Müller Cecília országos tiszti főorvos és Kásler Miklós, az Emmi tárcavezetője is megtalálható. – írja a HVG.
Az eredmények szerint mind az öt itthon széles körben használt vakcina nagyon hatékony védelmet biztosít: a fertőzés ellen 68,7-88,7 százalékkal, míg a halálozás ellen 87,8-97,5 százalékkal véd.
Nézzük a lényeget, azaz a vakcinák hatékonyságát!
A teljesen beoltottak körében a megfertőződés elleni védelem a vakcinától függően 68,7-88,7 százalék, míg a halálozás elleni védelem 87,8-97,5 százalék. Ez utóbbi a 16-44 évesek körében 100 százalékos, azaz senki nem halt meg teljesen oltottan ebből a korosztályból a vizsgált időszakban.
Esetszámra egyébként úgy néz ki ugyanez, hogy az oltatlanok közül 371 212, a teljesen oltottak közül 6912 fő fertőződött meg, illetve 13 533 oltatlan és 533 teljesen oltott halt meg.