A sofőrök nagyjából tíz százaléka hagyta el az elmúlt egy év leforgása alatt a pécsi közlekedési vállalatot, ha ez a trend tovább folytatódik, akkor néhány hónapon belül komoly fennakadások lehetnek a Tüke Busznál. – írja a Bama.

Ez egyébként a fideszes frakcióvezető, dr. Csizmadia Péter és Raposa Gábor, a cégnél működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) pécsi szervezetének vezetője tárgyalását követően derült ki.

A létszámhiány miatt vannak, és lehetnek járatkimaradások, és késések is, ami nem meglepő. Hihetetlenül alul vannak fizetve a sofőrök.

Mindössze bruttó 1265 forintot keresnek óránként, ami a mostani infláció mellett szó szerint semmire sem elég. Raposa szerint legalább óránkénti 1600 forintra kellene emelni a béreket, ha ez nem történik meg, úgy a sofőrök egy része a Volánhoz, vagy magáncégekhez kerülhet, ahol jobban meg vannak fizetve.

A jelenlegi állapot is nehezen fenntartható, azonban ha további sofőrök távoznak a cégtől, úgy a pécsi tömegközlekedés jövője lehet a tét, ha nincs ki vezesse a buszokat, értelemszerűen nem lesz busz sem.

Olyan probléma ez, amit a városvezetésnek azonnal meg kell oldania, ha szeretnénk hogy jövőre is legyen tömegközlekedés Pécsett.