Töredelmesen bevallom, hogy nem tesztelésnek indult, nem is azért utaztam Harkányba, egy kisebb konferencián vettem részt, de ha már ott jártam, nyitva tartottam a szememet, és megosztom, hogy mit tapasztaltam.

Négy csillagos, termál szállodáról van szó, a harkányi fürdő szomszédságában, természetesen különböző méretű és kategóriájú szobákkal, étteremmel, fürdővel, szaunával, konditeremmel, bowling-pályával, konferencia termekkel, billiárddal és mindennel, amit egy ilyen szállodában el tudunk képzelni.

Jöjjenek a személyes, és emiatt szubjektív tapasztalataim.

Egy szállodában az első, amivel az ember találkozik jellemzően a recepció és a recepciós. Elképesztően fontos az első benyomás, Harkányban pedig abszolút pozitív volt, kedves, segítőkész, udvarias volt a hölgy, aki szerda délután dolgozott. A következő a szoba. Neuralgikus pont, elsősorban a tisztaság. Szerencsére ezzel sem volt gond, csillogott-villogott mind a nappali, mind a háló, mind a fürdő. Meglepően nagy volt egyébként a szoba, jól felszerelt, elképesztően kényelmes ággyal, és hatalmas fürdőkáddal. Viszonylag ritkán alszom jól idegen helyen, de itt ezzel sem volt gond, tényleg hihetetlenül kényelmes volt a matrac.

A szálloda wellness részlege is minden igényt kielégített. Kellemes hőfokú medence, még kellemesebb hőfokú jacuzzi, szaunák és sóbarlang. Órákat is gond nélkül el lehet ott tölteni, és kipihenni a mindennapok fáradalmait.

Végül térjünk rá az étteremre. Félpanzióban voltunk, így este vacsorát, reggel pedig reggelit kaptunk, ez pedig tényleg abszolút meglepetés és igazi gasztronómiai különlegesség volt. A svédasztalos menük jellemzően szokásos néhány ételből áll, szinte biztos voltam, hogy a jól bejáratott rántotthús-csirkecomb-bolognai szenthármasságból kell majd választani, ehhez képest már-már Michelin-csillagos szintű ételekben volt részünk. Nagy hiba, hogy nem fotóztam le őket, de gyakorlatilag gourmet típusú ételek közül lehetett választani. Életem legjobb tárkonyos borjúlevesét ettem itt, de egyébként a tilápia és a szarvas is magáért beszélt.

Este a bowling-pályát próbáltuk ki (szintén benne volt az árban), no meg a szálloda bárját.

Végére a reggeli maradt, ami a klasszikus szállodai úgynevezett kontinentális termékekből állt (tojás, virsli, szalámik, müzli, friss pékáru, gyümölcslé, tea, kávé), amit én személy szerint imádok, a szállodai lét talán kedvenc része számomra a reggeli.

Összességében kimondottan jó élmény volt a Dráva Hotelben eltöltött nap, és bár alapvetően nem pihenni érkeztünk, el tudom képzelni, hogy egy itt eltöltött hosszúhétvége valóban feltöltő lehet, és azt se feledjük, hogy a pécsieknek/baranyaiaknak üzemanyagra sem kell túl sok pénzt elkölteniük.

Tudjon meg többet a szállodáról az alábbi linken:

Dráva Hotel Harkány