Zacher Gábor toxikológus adott interjút a Klubrádió, Megbeszéljük című másorában, ahol többek között elmondta, hogy – „a friss jelentések alapján az egymillió lakosra vonatkoztatott halálesetek szempontjából negyedikek vagyunk”.

„A miniszterelnök nemrég azt mondta, hogy aki a halálozási statisztikákat próbálja értékelni, az az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat bántja. Ez nagyon furcsa kijelentés volt Orbán Viktor szájából, mert szinte „ránk hátékázza” a felelősséget” – fogalmazott Zacher Gábor.

Hangsúlyozta: nem erről szól a dolog. 2019-ben jelent meg az OECD által kiadott egészségügyi országprofil, amelyben ott van a válasz, hiszen Magyarországon a lakosság általános egészségi állapota messze elmarad az EU-étól. Elsőként a korátlagot említette, aztán sorolta: a dohányzás, az elhízás, az elkerülhető halálozás terén is nagyon rosszul állunk. Akárcsak a daganatos halálozásban, pedig „emberminiszterünk” is onkológus, és e téren nem voltak olyan komoly előrelépések az ő hivatalba lépése óta sem.

Alkoholfogyasztásban „az utánpótlásnevelés is jól működik” – ironizált. A pálinka hungarikum, vajon a magyar alkoholista mikor lesz az? – tette fel a kérdést. 800 ezren vannak, ha pártot alapítanak, komoly politikai tényezővé válnának. Inkább arra kellene költeni a kormányzati milliárdokból, hogy egészségtudatosabban éljenek az emberek, legyen több szűrővizsgálat és vegyék is igénybe minél többen.

A teljes beszélgetés ITT meghallgatható.