Habár a lakosság számára nem ingyenes a teszt, súlyos összegeket kell fizetni érte, a magyar labdarúgó bajnokság klubjai közpénzből tudják tesztelni a játékosaikat, és a jelek szerint élnek is a lehetőséggel.

A kormány még 2020 novemberében tette lehetővé, hogy a sportklubok a tao-támogatást a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő célokra is felhasználják. Ennek köszönhetően több minden finanszírozhatóvá vált, a lázmérőtől egészen az egészségügyi vizsgálatokig. – írja a HVG.

Ezzel a lehetőséggel először a 2021/2022-es sportfejlesztési program összeállításánál tudtak élni. Az Mfor szerint az NB I.-ben szereplő csapatok közül szinte mindegyik élt is ezzel, egyedül a MOL Fehérvár, és a Puskás Akadémia döntött úgy, hogy nem igényelnek a járvány elleni védekezésre tao-forrást.

Az Mfor összesítése szerint 10 csapat összesen 425,1 millió forintot költött így, amiből a fentiek mellett

20 430 darab koronavírusteszt, valamint

1130 liter kéz- és felületfertőtlenítő folyadék jött ki.

A legnagyobb tételt előbbi jelenti, tesztekre 400,1 millió forintot költöttek el. Mindez azért is érdekes, mert a Kúria döntése értelmében a TAO közpénznek minősül, vagyis jelen esetben az NB I.-es csapatok többsége közpénzből finanszírozza a teszteket.

Az MTK 124,8 milliót, a Honvéd 98,5 milliót, a Gyirmót pedig 60,8 milliót költött. Ezzel ők lettek a költési lista dobogósai.