Az ellenzéki pártok továbbra is arra kérik szimpatizánsaikat, hogy jelentkezzenek szavazatszámlálónak az országgyűlési képviselők április 3-i választására – hangzott el az ellenzék Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke elmondta, hogy jelenleg is tart az ellenzéki szavazóköri delegáltak toborzása a 20K22 platform segítségével. A pártelnök szerint már több mint 18 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak, de ez még nem elegendő, mivel a cél az, hogy minden magyarországi szavazókörben két ellenzéki szavazatszámláló dolgozzon egyszerre. Kanász-Nagy szerint csak így lehet biztosítani teljeskörűen a választások tisztaságát, ezért azt kérte az ellenzéki szimpatizánsoktól, hogy minél többen jelentkezzenek a 20k.hu oldalon.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese felidézte, hogy a napokban került nyilvánosságra az Unhack Democracy civil szervezet jelentése a 2018-as választásokról. Eszerint komoly az esélye annak, hogy a Fidesz a kétharmadot választási csalásnak köszönhette négy évvel ezelőtt. „Ez azért történhetett, mert nem volt minden szavazókörben ellenzéki delegált” – mondta. Arató szerint idén nem fogják hagyni, hogy a Fidesz megmásítsa a magyar emberek döntését, ezért az ellenzék a 20K civil szervezettel együtt gondoskodni fog arról, hogy minden választókörben legyen ellenzéki szavazatszámláló.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a napokban komoly aggodalmát fejezte ki a 2022-es választások miatt. Az EBESZ úgy döntött, hogy „egészen példátlan módon” április 3-ra több mint kétszáz választási megfigyelőt küld Magyarországra, hogy ellenőrizze a választás tisztaságát. Kitért az igazságügyi miniszter EBESZ-megfigyelőkkel kapcsolatos nyilatkozatára is, szerinte „Varga Judit egy picit fordítva ül a lovon. Az EBESZ nem azért jön ide, hogy beavatkozzon a választásokba, hanem azért, hogy megakadályozza, hogy Varga Judit beavatkozzon.”

Az áprilisi választáson és népszavazáson több mint 10 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd.

Forrás: MTI