Az nem újdonság, hogy a Fidesz-kormány gazdasági intézkedése – hatósági ár – elképesztően nehéz helyzetbe hozta a benzinkutasokat, a kisebb vállalkozások százai mehetnek csődbe, életek munkája veszhet oda, családok kerülhetnek szörnyű helyzetbe. Ráadásul a MOL már be is jelentkezett ezen kutak helyére, ők örömmel átveszik azokat, hogy a válság után még többet keressenek – más kárából.

Ez egy olyan pont, ahol ha tudunk, szolidárisnak kell lennünk.

A kisebb kutakon aki teheti, tankoljon prémium üzemanyagot. Egyrészről az autó is hálás lesz miatta, másrészről ezzel valóban támogathatjuk az üzleteket, kisegíthetjük őket nehéz helyzetükből. Itt nem lelketlen multikról, és félmonopol helyzetben lévő állami cégekről van szó, hanem családi vállalkozásokról, falusi benzinkutakról, olyanokról, melyek bezárása mögött személyes tragédiák fognak állni. Senki pénztárcájában nem kívánok turkálni, de akinek nem okoz gondot a drágább üzemanyag, tegye meg, hogy náluk – és csak náluk – abból tankol.

A MOL-nál viszont csak és kizárólag a hatósági áras üzemanyagot válasszuk, őket ne segítsük semmilyen formában, legyenek csak veszteségesek. Így is, úgy is túl fogják élni, és dögkeselyűként fognak lecsapni a csődbe ment kisebb kutakra, hogy tovább növeljék az amúgy is gigászi piaci részesedésüket.

Akármennyire is hihetetlen, a piacot végsősoron mi, fogyasztók formáljuk, a döntéseinkkel. Nap, mint nap döntések százait hozzuk meg, mely hatással van a gazdaság működésére. Együtt, közösen megmenthetjük a kisebb kutakat, ha kellően szolidárisak leszünk velük. Ugyanez igaz a kisebb boltokra: náluk ne vásároljunk hatósági áras termékeket, ellenben más cikkeket igen. Hatósági áras termékekért menjünk a multikhoz, menjünk a CBA-hoz (habár oda talán mégse…), olyan helyekre, ahol nem mennek csődbe némi veszteségtől.

Egyedül rajtunk múlik, hogy a kisebb kutak és boltok túl fogják-e élni az előttük álló hónapokat. Segítsünk hát rajtuk!