Egyelőre nem nyilvános a Jobbik országos listája, az ugytudjuk.hu azonban több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a héten kialakult a sorrend.
Bár egyelőre nem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok a listás helyek pontos elosztásáról, a pártok sorra nyilvánosságra hozták saját politikusaik sorrendjét.
Legutoljára a Jobbik maradt adós a saját listájával, ám információink szerint a héten összeült a párt országos választmánya, ahol a grémium előtt is ismertették a bejutó helyeket.
- Jakab Péter,
- Z. Kárpát Dániel,
- Brenner Koloman,
- Lukács László György,
- Sas Zoltán,
- Varga Ferenc,
- Bencze Janos, végül pedig
- Balassa Péter
szerepelnek az első 8 helyen.
Mint látható, a párt húzónevei közül az egyéni körzetben nem induló pártelnök mellett két alelnök, Z. Kárpát Dániel és Lukács László György szerepelnek az első nyolc helyen.
Meglepetésnek számít Sas Zoltán szereplése. A biztonságpolitikáért felelős politikus egyszer már kilépett a pártból, majd 2019-ben mégis visszalépett.
Utána az a Varga Ferenc jön, akit a napokban Jakab Péter jelentett be, mint a Jobbik roma politikusa. A hetedik helyen az országos politikában még ismeretlen Bencze János áll (a politikus a Tolna megyei 3-as számú választókerületben indul az ellenzék jelöltjeként), végül nyolcadik helyen a szombathelyi Balassa Péter van.
Ez azt is jelenti, hogy a következő országgyűlési ciklusban három szombathelyi országgyűlési képviselő lesz a parlamentben, Balassa Péter, Ungár Péter, valamint a választási eredménytől függően Czeglédy Csaba vagy Hende Csaba (a Fidesz országos listája még nem nyilvános).
Pécsi és baranyai jobbikos, vagy Jobbik-közeli politikus sincs a listán, sem Fogarasi Gábor, sem Gyimesi Gábor nem került rá fel, igaz ők korábban sem voltak soha befutó helyen a Jobbik országos listáján.
Szintén lemaradt a listáról Demeter Márta, az MSZP és az LMP egykori politikusa, aki az előválasztást is elveszítette. Így Demeter 2014 óta először nem lesz tagja az országgyűlésnek.
Meglepetés, hogy a párt frontpolitikusai közül nem szerepel az első 12 helyen a párt somogyi különítménye: Ander Balázs, Steinmetz Ádám és Potocskáné Kőrösi Anita, de nincs ott a szintén alelnök Szilágyi György sem.
Nekik tehát mindenképpen meg kell nyerniük az egyéni körzetüket ahhoz, hogy a következő ciklusban is az országgyűlés tagjai maradhassanak.