Nagy mennyiségű haltetemet találtak egy mezőgazdasági területen Hajdú-Biharban, a berettyóújfalui rendőrök egy halastó tulajdonosát hallgatták ki gyanúsítottként az ügyben – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

A vizsgálat kiderítette, hogy az elpusztult állatokokat egy közeli tóból vihették oda – írták. A rendőrök meghallgatták a tó tulajdonosát, aki azonnal beismerte, hogy ő szállította a helyszínre a több száz kilogrammnyi halat. Az állatok valószínűleg oxigénhiány miatt pusztultak el, a 40 éves férfi pedig úgy gondolta, hogy előbb összegyűjti az összes elhullott halat és csak utána értesíti a hatóságokat.

A nyomozás adatai szerint az elhelyezett, állati eredetű hulladék alkalmas lehetett volna az emberi élet, a testi épség, az egészség, a föld, a víz, a levegő vagy azok összetevői, illetve az élő szervezetek veszélyeztetésére.

A rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a férfi ellen – közölték.

MTI