Súlyos történetről számolt be csütörtök reggel a kormányhű média több kiadványa a Jobbikkal kapcsolatban.

(Az eredetileg a Borsonline-on megjelent cikket számos más portál is átvette, majd időlegesen elérhetetlenné tette – a cikkek url-jére kattintva 404-es hibaoldal töltődött be –, cikkünk írásának pillanatában azonban újra elérhető a hír mindenhol.)

A cikkek állítása szerint a Jobbik egy múlt év végi, vidéki eseményén, ahol kizárólag a párt vezető politikusai vettek részt, egy korábbi polgármester (akinek nevét nem írják le) megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát, majd az eseményt a pártvezetés (Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő) megpróbálta

A Jobbik és Jakab Péter személyesen is gyorsan reagált a sajtóhírekre: a pártelnök azt írta a Facebook-oldalán, a párt hétvégén esedékes tisztújítására időzítette a kormánymédia a cikket, a lapok hazudnak, ő pedig megteszi a szükséges jogi lépéseket. – írja a Telex.

A Bors megszerezte az ügyben született beadványokat, iratokat, amelyekből világosan kiderül, hogy bűncselekményről, erőszakos nemi közösülés kísérletéről van szó.A JOBBIK EGYIK VEZETŐ POLITIKUSA, AKI KORÁBBAN POLGÁRMESTER IS VOLT, AZ ÁLDOZATOT FELCSALTA EGY SZOBÁBA, MÍG EGY MÁSIK JOBBIKOS POLITIKUS KÍVÜLRŐL RÁJUK ZÁRTA AZ AJTÓT.A bűncselekmény elkövetésére olyan alaposan felkészültek, hogy még egy testőrt is az ajtó elé állítottak!

A tettes ezután obszcén szavak kíséretében letolta a nadrágját, és berántotta a tiltakozó hölgyet a fürdőszobába.

HOZZÁSZORÍTOTTA A FALHOZ, LEVETKŐZÖTT, ÉS NEMI SZERVÉT HOZZÁ SZORÍTVA ERŐSZAKOSAN KÖZÖSÜLNI PRÓBÁLT.