Az LMP azonnali, 50 százalékos pedagógusbér-emelést követel, valamint azt, hogy a tanárbérek igazodjanak a minimálbérhez, így az utóbbi évenkénti emelésével automatikusan növekedjenek.

    Kanász-Nagy Máté társelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján – utalva az oktatásért is felelős miniszter, Pintér Sándor szavaira – azt mondta: nem nagyobb fegyelemre van szükség az osztálytermekben, hanem béremelésre az iskolákban. E nélkül ugyanis megállíthatatlan az elvándorlás a szektorból, és nem marad szakember, aki a gyerekeket oktassa.

    Emlékeztetett: a Fidesz egyszer már megígérte, hogy az oktatói bérek vetítési alapja a minimálbér lesz, „csakhogy becsapták a pedagógusokat, és ezt az ígéretet tíz éve nem teljesítik”. Emiatt a tanárok jövedelmének reálértéke 2015 óta folyamatosan csökken, jelenleg a diplomás átlagkereset 60 százaléka a tanári átlagbér – mondta.

    Kanász-Nagy Máté szólt arról is, hogy a tartós pedagógushiány az intézmények 80 százalékát is érintheti, vagyis a probléma nemcsak a kistelepüléseken, hanem a fővárosban is fennáll. 

    Szerinte ahhoz, hogy a tanárok jövedelme 2030-ra elérje az osztrák szintet, a pályakezdőkét évente 116 ezer forinttal kellene emelni, míg a pályájuk vége felé járó tanárokét évi 300 ezerrel.