A már sokadik éve hagyományosan július első hétvégéjén sorra kerülő mohácsi programra egyre többen kíváncsiak, rendre több százan gyűlnek össze a Sokac-révnél.

Ezen a szombaton is a hagyományos eszközökkel végzett nehéz, évszázados asszonyi munka elevenedik meg a folyó partján, ami utána folklórműsor és sütés-főzés teszi teljessé a napot. A Pranje na Dunavu, azaz a Dunai mosás, amikor is a hölgyek – némi férfi segédlettel – gyakorlottan veszik sorra a teendőket, az áztatást, a mosópadra helyezett ruhák beszappanozását, megzöcskölését, majd a vizes anyagokból a mosófa élével a szennyeződés kiverését mindaddig, amíg a textilekből nem jön tiszta öblítővíz.

Amellett, hogy a program igen érdekes és látványos, a negyven évesnél fiatalabbaknak azért érdemes ellátogatni a mosásra, mert közülük biztosan sokan nem látták, hogyan is zajlott egykoron a dunai mosás, a náluk idősebbekben pedig biztosan szép emlékeket is ébreszt a még a hatvanas években is szinte mindennaposnak számító, fáradtságos munka hangulatának felidézése.

A programok délután három órakor a tűzgyújtással kezdődnek, majd négy órakor indul a felvonulás a kör Táncsics Mihály utcai székházától a Sokac-révbe.

Az egylet hagyományőrző csoportja fél ötkor fog hozzá a mosáshoz, ezt követi a kulturális műsor. A vacsora várhatóan hét órára készül el.

Az estét bál zárja, autentikus zenekarok közreműködésével.

Forrás: mohacs.hu