Az egres egy lassan feledésbe merülő nyári finomság, hát éppen itt az ideje, hogy megbecsüljük ezt a kellemes ízű, különleges gyümölcsöt. Már csak azért is, mert mindaz mellet, hogy az egres védi a szívünket, még az agyműködésünkre is jótékony hatással van, miközben értékes tápanyagai segítenek stabilizálni a vércukorszintünket, és meggátolják a gyulladások okozta sejtkárosodást.

Tehát becsüljük meg ezt a kissé zöldes, néha sárgás vagy éppen vöröses színű gyümölcsöt, az egrest, vagy más néven köszmétét, pöszmétét, piszkét, hiszen nagyanyáink még mártást, lekvárt befőttet készítettek ebből a mára méltatlanul elhanyagolt álbogyós termésből.

Egy csodás terméssel teli egres ág

Az egres energiatartalma 44 kcal 100 grammonként. A gyümölcsben sok az A-, B1- és C-vitamin, 0,8 százalék körüli pektin, és 0,5 százaléknyi az ásványi anyag tartalma, ami áll káliumból, kalciumból, foszforból, niacinból. Ezek az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen elemek, amelyek mellett citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor is található az egresben.

Értékes vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhetően fogyasztása segíti az emésztést, ezért is olyan népszerű az egresmártás a főtt és sült húsok mellé köretként. A belső elválasztású mirigyeinket, a szívünket, a májunkat és a vesénket is támogatjuk, ha rendszeresen esszük ezt a friss nyári gyümölcsöt.

Az egres kiváló beltartalmának köszönhetően csökkenti a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A szívünk egészségének védelmét a benne lévő kálium és antioxidánsok segítik elő. Utóbbiak redukálják a vérben található, olykor plakkosodást is előidéző LDL-koleszterinszintet.

Mindannyiunk legnagyobb félelme az agyműködési zavarok megjelenése, és nem csak saját magunkon, ha nem szeretteinken is. Nos, bátran ajánljuk az egres kúrát! Ma már ismert tény, hogy az agyműködési zavarok hátterében akár a túl magas vasszint is állhat. Többek között ezen a problémán is segíthet az egresben található citromsav, ami egyszerűen megállítja a vassejtek felhalmozódását, és jelentősen redukálja az olyan memóriazavarral járó betegségek kockázatát, mint az Alzheimer-kór. Emellett ez a kellemes aromájú gyümölcs az antioxidánstartalma miatt is hatékonyan veszi fel a harcot az időskori agyi funkciózavarok kialakulása ellen.

Az egres hasznos tulajdonságaival, illetve a gyümölcs fogyasztásával szabályozza a szerveztünk vércukorszintjét, ezzel is távol tarthatjuk a diabétesz, a különböző szívbetegségek, a stroke, a demencia kockázatát, kialakulását.

A gyümölcs, a magas rosttartalmának köszönhetően tudja lassítani a cukor felszívódását, ezzel akadályozza meg a hirtelen vércukorszint-emelkedést, és az azzal együtt járó falási rohamokat, az utána következő kóros elhízást..

A másik korunk félelmetes népbetegsége a rák. Azért is ajánlatos az egres fogyasztása, mert a benne található anyagok közül a folát, a fenolos vegyületek, a C- és az E-vitamin emelkednek ki a kiváló rákellenes hatásával. Nem megvetendő tény, hogy ezek a tápanyagok nagy szerepet játszanak többek között az oxidatív stressz, és a gyulladások okozta sejtkárosodások meggátolásában, amelyek a legtöbb esetben a rák kialakulásához vezethetnek.

Fogyasztását nem késő elkezdeni, hiszen az egres június vége és augusztus közepe között érik.