Vádat emeltek egy nő ellen, aki tizenöt évig vett fel jogosulatlanul családi pótlékot, s ezzel több mint kétmillió forint kárt okozott a költségvetésnek – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a nőt költségvetési csalás bűntettével vádolják.
    

A nő a gyermekével 2005-ben életvitelszerűen külföldre költözött, azonban ezt a tényt a vádirat szerint nem jelentette be, és egészen 2020-ig jogosulatlanul vette fel a gyermek után járó családi pótlékot. A vádlott ezzel 2,1 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
    

A megyei kormányhivatal 2021-ben megszüntette a támogatás folyósítását, és a vádlottat a jogosulatlanul felvett összeg visszafizetésére kötelezte, amit a nő – a büntetőeljárás alatt – meg is tett – közölte a csoportvezető ügyész.

MTI