Közel tíz éve érkezett Magyarországra a Szenior Örömtánc, amely a nyugat-európai országokban már 50 éve kiválóan működik. A hazai, első oktatói csoport 2017-ben végzett. Szenior Örömtáncot elsősorban az idősebb korosztály számára fejlesztették ki, ami a hagyományos táncokhoz képest egy forradalmian új, nemtől és kortól függetlenül gyakorolható közösségi mozgásforma.

Napjainkban a baranyai települések szinte mindegyikén elérhetőek már a Szenior Örömtánc foglalkozások. Ma a Szentlőrinci Szenior Örömtánc csoport irányítóját, táncoktatóját, Vaszari Zsuzsát kérdeztem a csoport indulásáról, mindennapjairól, múltjáról, terveiről.

BaHir: Hogy kezdődött a Szentlőrinci Szenior Örömtánc?

Vaszari Zsuzsa: Nyugdíjba vonulásom után nagyon gyorsan rádöbbentem, hogy a háztartás mellett szükségem van mozgásra, kikapcsolódásra, társaságra. Mindenféle előzetes táncos múlt nélkül vágtam bele Pécsen a Szenior Örömtánc gyakorlásába. Magával ragadott a tánc, és pár órás gyakorlás után oktatóképzésen találtam magam.

BaHir: Szentlőrincen mióta ropható a Szenior Örömtánc?

Vaszari Zsuzsa: 2019 áprilisában kezdtem a szentlőrinci csoporttal a próbákat. Hat fővel indultunk neki első alkalommal a Szenior Örömtánc koreográfiáinak gyakorlásába. Sajnos még azon az őszön berobbant a pandémia, és online foglalkozásokra kényszerültünk. Nagy öröm számomra, hogy ebben a nehéz időszakban mindössze egy fő forgácsolódott le a csoportból.

BaHir: Hány örömtáncos látogatja jelenleg a próbákat?

Vaszari Zsuzsa: Jelenleg a próbákat tizenhat fő látogatja. Talán pontosan a járvány okozta bezártság is hozzájárult ahhoz, hogy a szenior korosztály rádöbbent arra, hogy a mozgás, a kikapcsolódás, a mindennapokból történő kizökkenés, a társaság megléte, a csoporthoz tartozás mennyire szükséges a mentális egészség megőrzéséhez. A Szenior Örömtánc nem kötelezően a nyugdíjas korosztály tánca. 50 éves kortól ajánlják, de már a 40-esek is bátran nekivághatnak.

Fellépés előtt a csapat

BaHir: Szenior Örömtánc egyedül vagy párban?

Vaszari Zsuzsa: Az örömtánc egyik nagy előnye, hogy nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes táncos rutinra. A foglalkozások minden csoportban az előírt menetrend szerint zajlanak. Minden esetben az oktató bemutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát. A gyakorlás első szakaszában speciális, úgynevezett ritmikus beszéddel segíti az oktató a táncosait. Mikor pedig már úgy látja, hogy a lábakban jól berögzült a koreográfia, zenére örülhet a csoport újra és újra a táncnak.  Különféle stílusú zenékre, klasszikusokra, és a 60-as 70-es évek slágereire egyaránt táncolunk, ami fokozza a boldogságérzetet, felidézve ifjúkorunkat.

BaHir: A Szenior Örömtánc egy idősbarát sporttevékenység?

Vaszari Zsuzsa: Igen, mert az örömtánc másik nagy előnye, hogy ez a tánc már eleve az idős szervezethez igazított, kíméletes tevékenység, miközben a mozgás mellett „agytorna” is. A legújabb kutatások eredményesen igazolták, hogy az örömtánc késlelteti a demencia, és az Alzheimer-kór kialakulását.

Kellemes kikapcsolódás a tánctábor

BaHir: A tánc mellett közösségi élményt is nyújt a csoporthoz tartozás?

Vaszari Zsuzsa: Az elmúlt évek bezárkózása a közösségek rombolását is magával hozta. Megtapasztaltam, hogy alig néznek az emberek egymás szemébe, amint megszokták a csoport tagjai, hogy a partner szemébe kell nézni, máris mosoly került az arcokra, és összekovácsolódott a társaság. Az egymásra figyelés a szemkontaktus mellett ma már kiterjed a közös kirándulásokra, színházra, farsangi mulatságra, vidám Mikulás ünnepre, meghitt karácsony váróra, húsvéti táncra, budapesti Tánc Világnapra. A fellépések is nagyon jó közösség kovácsoló programok, volt már a csoport Újpetrén, Csonkamindszenten, Szentegáton, Magyarmecskén, Kacsótán, és természetesen helyben Szentlőrincen is felléptünk a nyugdíjas találkozón, és a Táncgálán. Minden alkalommal nagy élmény és öröm számunkra találkozni, és együtt táncolni a tőlünk távol élő Szenior Örömtáncos csoportokkal.