A hétvége folyamán összesen huszonhét jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A megye tűzoltói nyolc tűzesetet számoltak fel – köztük Baranya megye elmúlt évtizedeinek legnagyobb tűzesetét –, tíz műszaki mentést hajtottak végre, míg kilenc jelzés tévesnek minősült.
Tűzesetek
2022.08.19.
Péntek este hétórakor az utolsó tűzoltóegység is állomáshelyére vonulhatott, miután befejeződtek a munkálatok Pécs-Patacson, a csütörtök délután az Akó dűlőből kiinduló hatalmas tűzeset után. A csütörtöki eseményekről a katasztrófavédelem hivatalos Facebook-oldalán számolt be. Pénteken harmincegy hivatásos- és harminckét önkéntes tűzoltó oltotta a még izzó gócokat – munkájukat drónnal, quadokkal, terepjáróval segítették. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság háláját fejezi ki mindazoknak, akik bármilyen formában segítették a tűzoltók munkáját.
Túronyon, Nagyvátyon, Nagypeterden és Pécsett is szükség volt tűzoltói beavatkozásra pénteken, mind a négy helyszínen füves, bokros területek, illetve növényi hulladék égett. A siklósi, szigetvári és pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. Az ország teljes területén tűzgyújtási tilalom van érvényben, ezért fontos, hogy minél többen tisztában legyenek vele: a parlag- és gazégetés is szigorúan tilos!
Berendezési tárgyak égtek egy véméndi családi ház szobájában péntek délután, az Arany János utcában. A tűzesethez a véméndi és mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy sugárral eloltották a tüzet és átvizsgálták az ingatlant. Személyi sérülés nem történt.
Mohács külterületén pedig egy présház felső szintjén csaptak fel a lángok péntek este, hét óra magasságában. A tüzet, melyet feltehetően elektromos zárlat okozott, a mohácsi hivatásos tűzoltók két sugárral eloltották, majd átvizsgálták az ingatlant. A lángok a tetőszerkezetre nem terjedtek át, személyi sérülés nem történt.
2022.08.21.
Versenden, a temető mögötti háromszáz négyzetméteres területen nagy mennyiségű lekaszált füvet tároltak, amelyet valaki vélhetően felgyújtott és őrizet nélkül hagyott. A tűz erdősávot és napraforgómezőt veszélyeztetett. A mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor körülbelül nyolcvan négyzetméteren égett a növényi hulladék, a tüzet a tűzoltók eloltották. A lángok másra nem terjedtek át.
Műszaki mentések
2022.08.19.
Személyautó és motorkerékpár ütközött pénteken, kora délelőtt Pécsett, az 58-as számú úton. A motoros az úttesten elesett, súlyos sérüléseket szenvedett. Az autó árokba hajtott, a benne utazó sofőr nem sérült. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépjárművet.
2022.08.20.
Kéménybe csapott villám Szentlőrincen, a Hunyadi János utcában szombat reggel. A kémény jelentősen megrongálódott, valamint a tetőszerkezet is sérült. A szigetvári hivatásos tűzoltók eltávolították a veszélyes törmeléket a tetőről. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Árokba hajtott egy személyautó Keresztespuszta és Görcsöny között szombat délután. Az autóban négyen utaztak, hárman önerejükből elhagyták a járművet, egyiküket a tűzoltók segítették ki. A műszaki mentéshez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították az autót. A baleset miatt teljes útzár volt érvényben.