A váci rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték egy túszejtéses, lőtt sérültes bejelentés alapján. Utóbb kiderült: a feltehetően kábítószert fogyasztott férfi hallucinált, se fogva tartás, se lövések.

A 2022. szeptember 5-én 18 óra 18 perckor befutó segélyhívásra mérlegelés és késlekedés kizárásával pillanatok alatt beindult a gépezet. A bejelentő azért tárcsázta a 112-t, mert valakik meglőtték, sok vért vesztett és támadói még mindig otthonában vannak.

A Vác, Arany János utcába indított egységek terepszemlét végeztek, majd próbálták felvenni a kapcsolatot a bejelentővel. Párhuzamosan zajlottak az intézkedések: a területet – lövedékálló mellényes rendőrök – lezárták és biztosították, a társasházban ideiglenesen beszüntették az áram-, és gázszolgáltatást, beszerezték az épület alaprajzát, megerősítő erőket, mentőegységet, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték.

E közben a lehetséges bűncselekmény helyszíneként pontosított lakás egyik szomszédos lakója a bejelentésben említett lövéseket nem erősítette meg, ráadásul az erkélyen keresztül a rendőrök néhány szót váltottak a bejelentővel, aki azt állította, két lövést kapott és támadói azóta sem mentek el. A helyzet nem tűnt sem valóságosnak, sem életszerűnek, ez azonban nem akasztotta meg a rendőri intézkedéssorozatot. Nem volt ugyanis kellő mennyiségű és megalapozott információ, amely megcáfolta volna a bejelentés tartalmát. Mérlegelésre, az akció idő előtti lefújására lehetőség nem volt, a bejelentés fegyveres támadókról, lehetséges túszejtésről szólt, haladéktalanul közbe kellett avatkozni.

A Terrorelhárítási Központ speciálisan kiképzett munkatársai néhány perc alatt magukévá tették a lakást, ahol egy férfit találtak. Támadóknak nem volt nyoma, ahogyan lőtt sérüléseknek sem. Annál inkább látszottak a 31 éves bejelentőn a szerhasználat jelei, a TEK-esek földre vitték és végül megtörték aktív ellenállását, fogásból szabadulni próbáló kísérleteit.

A férfi a rendőri intézkedés közben alkarján és állán sérült, a mentő azonban nem e sérülései miatt vitte elsősorban kórházba, a lakásban ugyanis fegyver helyett kábítószergyanús anyagot találtak. A viselkedésében tapasztalt jelek nagy valószínűséggel droghasználatból eredtek, ahogyan a túszejtés, a fegyveres támadók, a lőtt sérülések képzetei is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hatóság félrevezetése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez a 31 éves férfi ellen, e mellett a rendőri művelet több százezer forintos költségeinek megfizetésével is számolnia kell.

Forrás: police.hu