Véget ért az az Európai Parlamenti vita, amely Magyarország jogállamiságról készült legfrissebb jelentés hatására vizsgálja azt, hogy Magyarországon létezik-e egyáltalán még demokrácia.

A jelentés 2018-as Sargentini-féle jelentés kiegészítése. Akkor a jelentés nyomán egy olyan eljárás indult Magyarország ellen, aminek a végén akár a kormány szavazati jogát is megvonhatnák az Európai Tanácsban. Az akkori jelentés hatására nem történtek számottevő szankciók, azonban a legfrisebb eredmények szerint a helyzet csak rosszabodott, és mára már a választási autokrácia hibrid rezsimje van Magyarországon.

A jelentés szerint Magyarország mellett a Bizottság és a Tanács is felelős a kialakult helyzetért, amiért eddig túl elnézően bántak a magyar kormánnyal, ezért arra szőlították fel a testületeket, hogy a napirenden lévő eljárásokban ne engedjenek, ne adjanak pénzt a magyar kormánynak.

A jelentésről csütörtökön szavaznak majd, a bizottsági előkészítések alapján nagy rá az esély, hogy a többség megszavazza majd.