Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik – állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte azok süllyedését. A korábbi tanulmányok szerint a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára. Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és/vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj.

A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban – különböző mértékben – süllyedt a talaj, 44-ben pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

Korábbi kutatások szerint a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek.

A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente. Az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket – a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.