A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.

A 34 éves csatár szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy pénteken a németek és hétfőn az olaszok elleni Nemzetek Ligája-találkozó lesz az utolsó két meccse címeres mezben.

Szalai elmondása szerint sérelmezte, hogy több portálon is órákkal korábban megjelent az erről szóló hír. „Ennyi év után úgy éreztem, hogy megérdemeltem volna, hogy ne jelenjenek meg előre sajtóhírek néhány órával a sajtótájékozatót megelőzően. Egyetlen egy dolog miatt ülök még itt, a szurkolóink miatt, akik remélem, a jövőben is ugyanúgy fognak támogatni minket. Nyilván már lehoztatok minden hírt, úgyhogy most megerősítem, hogy az olasz mérkőzés után befejezem a válogatott pályafutásomat. Ez egy nem egy friss dolog, az elmúlt hetekben, hónapokban már kerestem az időpontot” – mondta a csatár.

„Óriási álmom volt, hogy a magyar válogatottban szerepeljek. A legnagyobb álmom volt, hogy ez létrejöjjön. Két Eb-n szerepelhettem. Az elmúlt évek sikerei és a rosszabb időszakokban érkező kritikák, támogatások mind segítettek a felnőtté válásomban” – fejezte be Szalai.

Szalai Ádám 2009. február 11-én még a Real Madrid Castilla játékosaként, Erwin Koeman szövetségi kapitányságának idején mutatkozott be a magyar válogatottban Izrael ellen. A svájci FC Basel támadója pályafutása során eddig 84 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, ezzel az örökrangsor kilencedik helyén áll, egyetlen mérkőzéssel van lemaradva Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától. Őt várhatóan a következő két mérkőzésen megelőzi majd, ha mindkét hátralévő NL-meccsen pályára lép 86 válogatott szerepléssel Grosics Gyulával holtversenyben a 7. legtöbbszörös válogatott játékosa lesz a magyar labdarúgás történelmének. Fellépései során eddig 25-ször volt eredményes a válogatottban. Eddig ugyanennyiszer viselte a csapatkapitányi karszalagot is.

Szalai Ádám két Európa bajnokságon is szerzett gólt, 2016-ban Ausztriának, tavaly Németországnak lőtt gólt.

A sajtótájékoztatón beszélt Marco Rossi szövetségi kapitány is, aki természetesen több nehézséggel is szembesül most, hogy pótolnia kell a válogatott középcsatárát és csapatkapitányát. „Mikor Ádám jelezte, hogy elhagyja a válogatottat, nagyon sok minden jutott eszembe. Én is rengeteget gondolkodtam, mióta elmondta a döntését. Ez sem személyes nézőpontból, sem a válogatott szempontjából nem vidám pillanat. Remélem, túltesszük magunkat ezen. Megmaradnak a szép emlékek. Megértően állok döntéséhez, még akkor is, ha ez nagy gondot okoz nekünk.”

„Egy rendkívül fontos játékost veszítünk el. Az életben senki sem pótolhatatlan, de nehéz dolgunk lesz megoldani a pótlását. Már az első nap, amikor elkezdtem a válogatott kispadján dolgozni, kaptam kritikát miatta, de mindig csak azt tudom mondani, hogy aki ennyire negatív, az saját magának árt vele” – mondta Rossi.

Forrás: NSO