Ahogyan arról már tegnap beszámoltunk, a mai és a holnapi nap folyamán Pécsett tartózkodik az Escape Van, melynek célja az emberkereskedelem témakörének bemutatása az érdeklődők irányába egy mobil szabaduló szoba segítségével. A program megnyitására ma délelőtt került sor. A projectről, valamint a célkeresztben lévő problémáról beszélgettünk a dr. Fábián Adriánnal, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánjával.

Az Escape Van egy project része, ami a holland rendőrséggel együttműködve valósult meg. Mi volt ennek az együttműködésnek az előzménye?

Évekkel ezelőtt kialakult a Jogi Kar Nemzetközi- és Európajogi Tanszéke és a holland partnerek között ez az együttműködés. Ez főleg tudományos együttműködés volt, amelynek részét képezték az egyetemek is, de végül oda jutottunk, hogy konkrétan fókuszálhattunk az emberkereskedelem témájára, és bekapcsolódott a projectbe nem csak a Holland Királyság Rendőrhatósága, hanem Hollandia magyarországi nagykövetsége és Magyarország hollandiai nagykövetsége is, tehát kiszélesedett a kör, akik ebben részt vesznek.

Mit gondol, az emberkereskedelem, és az ehhez kapcsolódó modernkori rabszolgaság, gyermekmunkára, illetve prostitúcióra kényszerítés mennyire van benne a magyar köztudatban?

Úgy gondolom, hogy benne van a köztudatban, ám valamelyest távoli ez a tudati állapot. Gondolok itt arra, hogy legtöbbször az emberek a híradásokból értesülnek ilyen esetekről és emiatt távolinak érzik ezt a problémát. Holott ezek itt jelen lévő, élő problémák, és sokszor talán nem is gondolná az újságolvasó, hogy akár a szomszédságában vagy a közvetlen környezetében is előfordulhat ilyen eset. A kiszolgáltatottság, a társadalom perifériáján létezés hatványozottan a katalizátora annak, hogy ilyen emberi sorsok születhessenek.

A nyitóeseményen szó volt arról, hogy az Escape Van egy hosszabb project nyitóeseménye. Mi várható még a továbbiakban?

Az együttműködésnek talán ez a busz a leglátványosabb eleme, ami körbejárja lényegében az egész országot. A mi szempontunkból ez egy tudományos jogalkotói és jogalkalmazói kihívás, egy olyan szakemberek közötti együttműködés, amely a project végén konkrét javaslatokat tud megfogalmazni a jogalkotóknak és a jogalkalmazóknak is mind Magyarországon, mind Hollandiában, de vannak más érintett nemzetközi partnerek is. E mellett egy külön PhD. hallgatót fogunk alkalmazni, aki kizárólag erre a projectre fogja a kutatásait fókuszálni, reményeink szerint minél jobb eredménnyel.

Köszönöm szépen az interjút!

A Bahír közleménye: A tegnapi nap során arról tájékoztattuk Önöket, hogy az Escape Van csütörtökön és pénteken este 8 óráig tekinthető meg. Ma azonban a szervezőktől megtudtam, hogy ez az időtartam – külső okokból – valamivel rövidebb. Az érdeklődők ma 18 óráig, holnap pedig 16 óráig próbálhatják ki a szobát. A részvétel ingyenes.

A galériában található belső képek forrása a PTE-ÁJK honlapja.