Ahogyan arról a HVG beszámolt, november 14-től december 31-ig a Mol Aréna Sóstó létesítmény-üzemeltetését kizárólag a jelentősebb műszaki károk megelőzéséhez szükséges szinten biztosítja, a centerpálya füvének fűtésére és világítására sem kerül sor – derült ki abból az előterjesztésből, amit Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere ismertetett a Facebookon. Mindez azt jelenti, hogy miután lejátssza az utolsó bajnoki meccsét a Fehérvár a Kisvárda ellen november 13-án, a stadiont nem fogják fűteni.

Mindezt az energiaár-robbanás okozta válsághelyzet kezelésével indokolta a városvezető. A januári folytatás is necces lehet, mert azt mondta Cser-Palkovics, hogy

„az nem fog menni, hogy miközben szinte szó szerint a lét a tét, legyen olyan sportszövetség, amelyik villanyvilágítás mellett akar januárban bajnoki mérkőzéseket játszatni a csapatokkal, gázzal fűtött pályákon. Ez ma elviselhetetlen teher az országnak, vállalhatatlan a településeknek és a kluboknak”.

Emellett az uszodákat is bezárják, a Csitáry G. Emil Uszodát 2022. október 31-től 2023. április 30-ig, míg a Köfém Tanuszodát 2023. szeptember 30-ig tartanák zárva. Továbbá a javaslatcsomag számos önkormányzati épület ideiglenes bezárását, és szolgáltatás korlátozását tartalmazza. A bölcsődei és az óvodai ellátást ugyanakkor az év teljes ideje alatt – ideértve a meghosszabbított téli szünetet is – biztosítják.