Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub című műsorában fejtette ki véleményét a tanárok melletti tüntetésszorozatról, amiben kitért a pécsi gimnazista Pankotai Lili október 23-ai tüntetésen elhangzott fellépésre is.

„Ez egy betegségtünet…. tehát ez a kis csaj azt hiszi, hogy ő most valami nagyon nagy dolgot csinált” – mondta Bencsik András a műsorban.

Népszava szemléje szerint Bencsik elmondta, hogy nem szabad komolyan venni, hogy egy „butuska fruska” mit ad elő, majd hozzátette, hogy az „apjának két nagy pofont kéne adnia a lányának, hogy édes lányom, hát hülye vagy, hogy beszélhetsz így?!”

Bencsiknek ezen kívül is volt megbotránkoztató kijelentése, a tanárokról például ezt mondta – „ellepték a tanári pályát ezek a szörnyetegek, és ezek a szörnyetegek nevelnek föl egy szörnyeteg generációt, mert az a kislány azt hiszi, hogy ő valaki, nem tudja, hogy őt csak eszköznek használták.

Emellett ez is elhangzott tőle – „söpredék lepte el a pedagógusi pályát, és megint csak tisztelet azon kivételeknek, akik lassan nem mernek megszólalni. Egy ilyen momentumos, nagypofájú nihilista, semmiházi társaság lepte el az iskolákat. Beleértve az egyházi iskolákat is”.