A Hosszú Tányér étteremről még a nyár során írtam, ám akkor nem kóstoltam ott, hanem csak a riportanyagot készítettem el. Nemrégiben azonban pótoltam ezt a hiányosságot és a családdal megnéztük magunknak az éttermet. Jelenleg szűkített nyitvatartással vannak sajnos ők is, így ha valaki megy, mindenképpen érdemes előre helyet foglalni.
Amit elsőre észrevettem, hogy 18 óra magasságában csak mi érkeztünk, utána kb. 20-30 perces sávokban jöttek az új vendégek. Ezt én abszolúte tudatos koncepciónak éreztem, és megvolt az a nagy előnye, hogy így volt olyan időszak a rendelésfelvételkor, amikor tényleg csak velünk foglalkoztak. Ez szerintem így nagyon működött, egy olyan figyelmességet kaptunk, amit csak nagyon kevés étteremben.
Maga az étlap annyiban más, mint egy hagyományos étteremben, hogy itt csupán a fő alapanyagot és a köretelemek nevét írják le, de az elkészítési módot nem (tehát pl. azt, hogy spárga, de az nincs ott, hogy ez grillezett lesz, vagy nyers, vagy püré). Ez megint kicsit szimpátia kérdése is, de nekem személy szerint tetszett, így ad az étel egy olyan meglepetést, amit én szeretek a gasztronómiában. A választásom nekem előételként a borjúmájra, főételként a bárányra, desszertként a borkrémre esett, ami azért érdekes, mert mind a 3 ételben volt olyan összetevő, amit alapvetően nem szeretek. De kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle Horváth Attila séf.
Mielőtt megkaptuk volna az előételt, egy kis kóstolófalatot kaptunk ropogós pirított kenyéren velőt, sajtot, zellerpürét és papcsolyt. Bár sem a velő, sem a zeller nem tartozik a kedvenc ételeim közé, de ez az egész összességében nálam nagyon működött, az ízek pont kiegészítették egymást, a velő krémes volt, a kenyér ropogós, szóval egy remek kezdés. És megvoltak az első olyan ételeim, amiket nem szeretek, de itt sikerült jól elkészíteni. Hosszú Tányér vs. Én: 1-0.
Az előétel nálam borjúmáj volt, a két kiegészítő a zeller és a spárga, bevallom egyik sem a kedvenc zöldségem. A borjúmájat viszont nagyon szeretem és azt sikerült is remekül elkészíteni, abban semmi kivetnivalót nem találtam. De ami jobban meglepett, hogy a többi összetevőben sem. A spárga nagy mennyiséget kapott a Jus-ből, ami még a tányérra került, a kettő kombináció egy remek ízharmóniát adott. A zeller pedig remek frissítő összetevővé vált. Egy szó mint száz, le vagyok nyűgözve. Hosszú Tányér vs. Én: 2-0.
A főételnél a bárány mellé a csicsóka és a szilva volt a két kiegészítő elem, itt a csicsóka nálam a szűk keresztmetszet, ugyanis szerintem egy tökéletesen élvezhetetlen és íztelen zöldségről van szó. Itt azonban megint sikerült meglepni. A csicsóka püré formájában került fel a tányérra, de olyan intenzív fűszerezéssel, hogy szinte csak kiegészítőként jelent meg benne a csicsóka „íze”, állagában meg nagyon lágy és selymes volt. A bárány nagyon ízlett, sem nem volt száraz, sem faggyús, sem kemény, nagyon jó íze volt. A szilvával megint egy kis meglepetést okoztak, ugyanis szilvás gombóc volta a köret. Persze nem cukrozva és édesítve, mintha egy desszert lenne. Hasonlóval egyébként már találkoztam más étteremben, amikor vadhús mellé grízes tésztát adtak köretként, ami a gyümölcs-alapú kiegészítőkkel jól harmonizált. Itt most maga a gyümölcs kapott egy speciális formát, de nagyon jól esett, hogy valami kis tésztaféle is került így a tányérra. Ekkorra már azt éreztem, hogy itt tényleg bármit kérhetek, azt elkészítik tökéletesre. Hosszú Tányér vs. Én: 3-0.
Végül jött a desszert. Talán ez volt most a legszűkebb keresztmetszet, és itt nem is vagyon benne biztos, hogy megadom a helynek a győzelmet, bár tegyük hozzá, a feladat nagyjából lehetetlen volt. Ugyanis a borkrémből nekem a legnagyobb problémám magával a borral van, ugyanis nem iszom alkoholt. Így ez a választás kifejezetten bátor volt a részemről. Összességében ebben azért éreztem sajnos kicsit az alkohol ízét, valószínűleg nem forralják ki, hanem a krém összetevőjeként használják. Ugyanakkor így sem volt rossz egyáltalán, a lágy juhtúró, az alján lévő morzsa és a tetején a gyümölcslekvár megint egy nagyon harmonikus ételt adtak. És érdekes volt, de amíg az első kanálnál nagyon éreztem az alkoholt, addig közben már egyre kevésbé volt zavaró, a végén szinte már észre sem vettem. Azt meg kiemelném, hogy milyen gyönyörű kanalat kaptunk evőeszközként. Kiegyezhetünk döntetlenben 🙂
Összességében az egyik legkülönlegesebb hely és étel volt ez, amit valaha ettem. Egy olyan hely, amit úgy érzem, hogy nagyon lehet és kell értékelni. Nem teljesen hagyományos fogások, ám minden tökéletesen elkészítve, miközben a vendég tényleg azt érzi, hogy csak ők számítanak. Nyilván az árkategóriája viszonylag magas, ám azért az élményért, ami adnak, szerintem mindenképpen érdemes velük próbát tenni. Mi nem bántuk meg!
