Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy ember a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa egyik tanyáján szombaton – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes közölte, szombat kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Ruzsán egy tanyaépületben erős gázszagot lehet érezni és rosszul lett valaki. A szomszéd jelezte az esetet, aki bement, és szellőztetni kezdett.    

Egy tűzoltóegység vonult az ötven négyzetméteres tanyaépülethez, ahol a nyitott ablak mellett is kimutatták a mérgező szén-monoxidot. Az épületben azért keletkezhetett szén-monoxid, mert egy gázpalackra kötött gázégő működött és minden nyílászáró csukva volt. Az épület lakóján már nem lehetett segíteni.   

A szóvivő felhívta a figyelmet, szén-monoxid akkor keletkezik, amikor a nyílt láng környezetében nincs elég oxigén és tökéletlen égés megy végbe. A szén-monoxidnak nincs szaga, a szomszéd azért érzett gázszagot, mert a szén-monoxid-mérgezést okozó tökéletlen égést követően idővel kialudt a gázégő lángja és tovább áramlott a palackból a gáz. Ha nyílt láng van az épületben – akár fűtés, akár vízmelegítés miatt – a levegő-utánpótlást biztosítani kell, különben szén-monoxid keletkezik.

Forrás: mti.hu