Természetesen nem a dán királyfiról, Shakespeare tragédiájának címszereplőjéről van szó, ha nem a Fővárosi Növény- és Állatkert Hamlet nevű kengurujáról, aki mellé most két fiatal nőstény érkezett Berlinből. Mivel Hamletnek már van egy idősebb nőstény párja is, így a jóképű kenguru fiúnak már igazi „háreme” van.

A budapesti állatkertben több különböző kengurufajt is bemutatnak. Egyikük nyugati szürke óriáskenguru, illetve kormos kenguru (Macropus fuliginosus) néven ismert: a ZOO-ban látható kengurufajok közül ők nőnek a legnagyobbra.

A Fővárosi Növény- és Állatkert alapítását követően már az 1890-s években is tartottak ilyen kormos kengurukat, majd a XX. században is több alkalommal. Az újabb időkben 1983-ban fogtak bele ennek a kengurufajnak tartására, s az óta eltelt csaknem négy évtized során folyamatosan be is mutatták őket. Egyik nőstényük például, a 2009-ben született Dominó még az eredeti, 1983-ban Perth város állatkertjéből érkezett tenyészállatok leszármazottja.

Hamlet, a most már tizenegy esztendős hím viszont egy másik vérvonalat képvisel, hiszen ő 2013-ban egy dániai állatkertből került a Fővárosi Növény- és Állatkertbe.

Dominó és Hamlet frigyéből az elmúlt években számos utód született, de mostanra eljött az ideje annak, hogy új tenyészállatok érkezzenek a budapesti Zoo-ba. Részben azért, mert Dominó már kezd egy kissé koros lenni, részben pedig azért, mert sok más kengurufajhoz hasonlóan ezekre az állatokra is az jellemző, hogy csoportokban élnek, amelyeken belül az állatok nem párba szoktak állni, hanem a sikeresebb hímek inkább „háremet” tartanak.

Az újonnan érkezett két nőstény, név szerint Roxy és Shell a berlini Tierparkból kerültek hozzánk. Még csak kétévesek, tehát jóval fiatalabbak a másik két állatnál. Októberben érkeztek, és az elmúlt hetekben az ilyenkor szokásos karanténozás, illetve a már régebb óta helyben lakó állatokkal való összeszoktatás is megtörtént, így Dominót, Hamletet, Shell-t és Roxy-t most már együtt láthatja a nagyközönség a Dombház egyik kifutójában. Ebben a kifutóban egyébként nyugati szürke óriás kenguruk „társbérletben” élnek a jóval kisebb termetű fehértorkú, más néven Parma-kengurukkal.

Forrás: zoobudapest.com