Az LMP szeretné elérni, hogy ismét engedélyezzék Magyarországon szélerőművek létesítését.

Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy energiaválság van, ezért minden korábbinál nagyobb a szükség a megújuló energiaforrások kiaknázására. Magyarország adottságai erre alkalmasak. 

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti miniszteri meghallgatásán Lantos Csaba energiaügyi tárcavezető azt mondta, hogy ha a települések hozzájárulnak, akkor ismét engedélyezné szélerőművek létesítését – emlékeztetett az ellenzéki politikus.  

Az LMP „szeretné megkönnyíteni” Lantos Csaba dolgát, ezért önkormányzati képviselői határozati javaslatot terjesztenek majd be a településeken, hogy lehessen szélturbinákat üzembe állítani a környéken – közölte. Kanász-Nagy Máté kiemelte, hogy ezt most egy 2016-os kormányrendelet tiltja.

Kijelentette, hogy az LMP javaslata az európai normákon alapszik: megfelelő védőtávolságra, a zajvédelmi előírások betartásával létesítenének szélerőműveket.

Arra is felkérik a városok vezetőit, hogy vizsgálják meg: közigazgatási területükön belül hová lehetne szélturbinákat telepíteni. 

„Tehát ennyiben is járuljunk ahhoz hozzá, hogy Lantos Csabának könnyebb legyen a dolga, és ismét engedélyezzék Magyarországon a szélenergiát!” – hangoztatta.   

A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy 2011 óta nem létesültek új szélerőművek Magyarországon. Hozzátette: látják, hogy a téma vita tárgya a kormányon belül.

Forrás: mti.hu