A legtöbben főzni szoktunk otthon a karácsonyi ünnepek alkalmával, de van, aki a kényelemért és azért, hogy több időt tölthessen a családjával, inkább megrendeli a menüsort. Ma már szerencsére nagyon sok étterem foglalkozik ezzel. 24-25-én persze a többség zárva tart, de előzetesen leadva a rendelést 23-i vagy 24-i átvétellel egy gyors melegítéssel meg lehet oldani a karácsonyi menü problémáját. A legtöbb vendéglő azonban december 20-ig, vagyis holnapi várja a rendeléseket, utána már nincs lehetőség. Ezért összeállítottunk egy kínálatot azokról a helyekről – Pécsen belül illetve kívül – akik foglalkoznak karácsonyi menü készítésével, hogy aki a rendelés mellett dönt, az tudjon választani.

Tettye étterem:

A Tettye vendéglő szokásához híven saját menüsorral készült az ünnepekre. Ebben található kétféle vegyestál – egy hidegtál és egy sültes tál – valamint számos klasszikus karácsonyi menüétel, többek között a halászlé, a harcsapaprikás, a sült kacsa vagy a borjúpaprikás. Az ételek 3.500 és 6.000 forint közötti árkategóriában vannak, rendelés december 20-ig lehetséges átvétel december 23-án 13 és 19 óra között.

Umami étterem:

A volt Pezsgőház étterem üzemeltetőinek új vállalkozás a Cathering jellegű tevékenységeit megtartotta és karácsonyi ételeket is kínál. A repertoárjuk nagyon széles, gyakorlatilag fel sem tudnám sorolni. Amit megemlítenék, hogy előételeket, levest, főételt és desszertet egyaránt kínálnak, valamint, hogy a klasszikus fogások mellett vannak előkészített ételeik, amik még egy utolsó kis sütéssel vagy más konyhai művelettel készülnek el. A kínálatból kiemelném a padlizsánból készült hamis halászlevet, ami vegánok számára is ideális fogás. A főételek árai 3.000 és 8.000 forint között vannak, rendelés dec. 20-án 10 óráig lehetséges, átvétel 23-án délután vagy 24-én délelőtt lehetősége. További információ itt található.

Bacchus pinceétterem:

A múlt héten bemutatott étteremnek is megvannak a karácsonyi menüi. Nincs túlgondolva a kínálat, egyszemélyes tálak, halászlé, rántott hal, és töltött káposzta. Tálakból viszont van hidegtál, sültes tál, rántott húsos tál és vega-tál is, ami eléggé lefedi a vendégek ízlését. Az áraik nagyon kiválóak, 2.500 és 3.000 forint van az összes tál, illetve egytálétel. Sajnos azt nem tudom, hogy meddig van lehetőség rendelni, de a plakáton található telefonszámon biztos erről is adnak tájékoztatást. Átvétel december 23-én 13 óráig.

Blöff bisztró:

Az idei pécsi étterem-versenyünk győztese sem tétlenkedik Karácsonykor. A kínálat legfontosabb elemei a vegyestálak, amikből 3 is található 11.900 és 14.900 forintos árkategóriában. A háromból az egyik főleg hagyományos klasszikus karácsonyi ételekből áll, a másik valamivel ínyencebb fogásokat tartalmaz, a harmadik pedig egy halas tál. Mindegyik tál a húsok mellett tartalmaz köretet és mártást, van amelyik még salátát vagy más egyéb kiegészítőt is. Ha valaki nem tálakban gondolkodik, akkor harcsapaprikás, vadból készült töltött káposzta és szarvaspörkölt is szélesíti a kínálatait, valamint két négyszemélyes fogás is. Határidőt itt sem látok, érdemes mielőbb keresni a helyet, ha még be akartok kerülni! Átvétel szintén dec. 24-én 13 óráig.

Mecsek kapuja étterem

A komlói úti étterem kínálata is a hagyományos vonalat képviseli. Töltött káposzta, halálszé, sült kacsa 3-4.000 forintos árkategóriában található, emellett kérhető két- vagy négyszemélyes hidegtál vagy sült tál 8.000 ill. 15.000 forintért. Rendelni december 20-ig lehet, átvétel december 24-én délig.

Tanya csárda

A pécsváradi étterem is a tálakra helyezi a hangsúlyt az ünnepek alkalmával, három különböző tálat kínál, kettőn hagyományos sült- és rántott ételek találhatók, a harmadik pedig húsmentes fogásokkal van telepakolva. Rendelési határidő nincs konkrétan, de mivel még mindig rögzített bejegyzésben van, ezért gondolom még kérhető. Ezenkívül megosztós nyereményjáték is van az oldalon, amivel akár nyerhettek is egy kétszemélyes tálat. Erről részletes információ itt található. Az étterem délelőttönként nyitva lesz az ünnepek alatt, így akár 25-re vagy 26-ra is rendelhettek.

Mecsek Pihenő:

A Mecsek Pihenő étterem szintén a tálakra helyezi a hangsúlyt. Az egyébként négyszemélyesre kiírt tálak a rajtuk lévő mennyiség alapján szerintem akár 6-8 emberre is elégségesek. A tálak árai 18.500 és 21.500 forint között vannak, viszont elég pontosan meghatározott mennyiségek vannak a leírásban. Rendelni dec. 22-ig lehet, az átvételre Karácsony bármelyik napján van lehetőség, viszont rendelni személyesen lehet csak. E mellett egytálételként itt is szerepel a halászlé és a rántott hal is.

Vadvirág étterem Komló:

A komlói étterem is a hagyományos alapok mellett tette le a voksát. A vadvirág tál, a haltál, sültestál és a bőségtál névre hallgató ételek ára 8.950 és 12.950 forint között, ezenkívül egytálételként halászlevet is kínálnak. A rendelési határidőről sajnos nem találtam információt, de a plakáton lévő telefonszámról lehet érdeklődni. Mivel az étterem 24-én 14 óráig van nyitva, feltételezem az átvétel is addig lehetséges.

Almalomb étterem:

Az étterem picit szakítva a hagyományokkal egy kétszemélyes, háromfogásos vacsorát kínál a vendégeinek, nem is akármilyen összetevőkből: Pontykocsonya az előétel, majd gombás májpástétommal töltött pulykacomb filé szegfűborsos édesburgonya raguval, végül egy mézeskalácsos narancsos kuglóf zárja le a menüsort. Az étel mellé opcionálisan rendelhető egy palack bor is, amit az alábbiak közül lehet válogatni: Maejer & Leemans Kékfrankos Amphora 2021, vagy Szabó Zoltán Déli Fény 2020, vagy Almalomb Zizzzi 2020 a Ruppert borháztól. A menüsor ára borral 28.000 forint, anélkül 21.000, amiből 2.000 forint visszafizetésre kerül, ha az előételhez járó porcelántálat a rendelő visszaviszi. Rendelni dec. 20-án 20 óráig lehet, átvétel 24-én 8 és 12 óra között.

Tenkes csárda

A Harkányhoz közeli étterem is szállít ki menüt a Csárdától 30 km-es körzetben. A kínálatukban a klasszikus karácsonyi ételektől kezdve a szinte már hagyományosnak mondható parasztos libamájon keresztül a bőséges fogásokat tartalmazó Kurucz-tálig itt minden megtalálható, sőt még a desszertek kedvelői is megtalálják a maguk kedvencét a mákos guba vagy a méteres szelet formájában. Kiszállítás 23-án délután van, rendelési határidőt nem találtam, viszont érdeklődni lehet az info@tenkescsarda.hu e-mail címen vagy a 06205896052-es telefonszámon.

A lista természetesen nem teljes, ha találunk még érdekes ajánlatot, frissíteni fogjuk vele. Ha te tudsz valamit, írd meg nekünk!