Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy a fejlesztések és beruházások során hangolja össze a gazdasági szempontokat a környezetvédelmi és társadalompolitikai célokkal.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, egy hétfői, mintegy ezer fő részvételével megtartott közmeghallgatáson kiderült, hogy a helyiek tiltakoznak a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár ellen. 

Megjegyezte: miközben korábban olyan hírek keringtek, hogy a gyár körülbelül kilencezer embernek biztosít munkahelyet, az eseményen azt lehetett hallani, hogy ennek csak a harmadáról van szó.    

A környezeti hatástanulmányt később mutatják be, de a közmeghallgatáson a város polgármestere már megelőlegezte, hogy nem várható olyan környezeti hatás, ami miatt az emberek veszélyben érezhetnék magukat – mondta az ellenzéki képviselő, kitérve arra: az is most kapott nyilvánosságot, hogy Kínában korrupció miatt háziőrizetbe helyezték a Debrecenbe tervezett akkumulátorfólia-gyártó üzem két tulajdonosát.  

Schmuck Erzsébet kijelentette: nem fogadhatóak el az olyan beruházások, amelyekről a lakosságot nem kérdezik meg.

Forrás: mti.hu