A jövő nemzedékek védelmét ellátó biztoshelyetteshez fordul az LMP a balatonaligai magaspart védelmében, emellett országos védelmet is szerezne a Balaton keleti medencéjének látképét meghatározó, nyolcmillió éves fehér löszfalnak.

Szendefy Mária, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Balatonvilágostól egészen Balatonkeneséig védenék a Pannon-tenger üledékéből képződött magaspartot a természetvédelmi törvény alapján.   

 

Minderre szerinte azért van szükség, mert „NER-közeli oligarchák folyamatosan sokkban tartják a helyi közösséget” beruházási törekvéseikkel.    

A helyiek parthasználata már évek óta a beruházó „kényétől függ”, még az utakat is kivették a közhasználatból – mondta. Bár a szállodaépítés terve lekerült a napirendről, felkerült rá egy öt épületből álló, húsz méter magas társasházkomplexum.    

Ez nemcsak a tájképet dominálná, hanem folyamatos omlásveszélyt jelentene az élőhelyként szolgáló löszfalon, ezért azt a beruházó rézsűsítené, vagyis a politikus szerint a magaspart elveszítené magaspart jellegét.     

A párt határozati javaslatát is újra benyújtja az Országgyűlés elé, hogy az aligai és az ahhoz hasonló beruházások ne válhassanak nemzetgazdaságilag kiemeltté, hiszen csupán a beruházó és a jövőbeli tulajdonosok érdekét szolgálják, nem közérdeket – mondta.    

A közérdek védelmének fontosságát állapította meg az ügyben a Pécsi Törvényszék is, indokoltnak látva az építési munkálatok felfüggesztését – ismertette. A döntése azonban csak lélegzetvételhez juttatta a magaspart védelméért küzdő civileket, az építési engedélyt nem semmisítette meg – mutatott rá Szendefy Mária. Forrás: mti.hu