Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy megyei és országos tömegközlekedési bérleteket vezetnek be, az LMP szerint sokat elmond az egész évértékelőről, hogy ez az egyetlen mondat, amire érdemben reagálni lehet. Bakos Bernadett, a zöldek Parlamenti képviselője szerint ez a beszéd egy közvetett beismerés volt, hiszen Orbán egyáltalán nem beszélt az akkumulátor-nagyhatalommá válásról, holott eddig a kormány részéről a csapból is ez folyt. Orbán mégsem beszélt erről, hiszen rájöttek, hogy a magyarok egyáltalán nem szeretnék kiárusítani a termőföldjeiket, vízkincseiket kínai gyáraknak.

Bakos ezután visszatért a tömegközlekedési bérletekre, amelyekkel kapcsolatosan elmondta, hogy az LMP alapvetően támogatja a javaslatot, de azt is megjegyezte, hogy most sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha már tavaly elfogadták volna a zöldek klímabérletét. Azt is megjegyezte viszont, hogy a kormány kiüresítette a tervet, hiszen nem került bele a városi tömegközlekedés, hiszen ez lenne a lelke az egésznek, így lehetne sokkal jobban felhasználni az ingázók számára is. Orbán arról sem beszélt, hogy a MÁV és Volán esetében lesz bármilyen forrásnövelés, hiszen ezek a cégek jelenleg is nehéz anyagi helyzetben vannak, értelemszerűen kompenzálni kell őket az olcsóbb bérletekért cserébe.

Az LMP szerint a jövőben tovább kell támogatni a közösségi közlekedést, Bakos hozzátette: sokat elmond a kormányról, hogy nem maradt már más kreatív ötlete, csak az, hogy megcsonkítva, kiüresítve benyújtja az általuk javasolt klímabérletet.