Érdekes körülmények között kellett elhagynia egy celldömölki iskolát egy tanárnak – írja az ugytudjuk.hu. Először az a hír terjedt el, hogy abúzus miatt kellett elmennie a tanárnak, de a lapnak sikerült elérni az iskola igazgatóját, aki teljesen más megvilágításba helyezte az esetet.

Viola István szerint a pedagógus még két évvel ezelőtt chatelt egy nővel, a beszélgetés során pedig „felnőtt témák” is elhangoztak. Azonban kiderült, hogy álprofillal volt dolga, amely mögött a férfi által tanított diákok álltak.

„Ebben a tanévben a kolléga mint osztályfőnök esetjelzőt írt egyik tanítványáról a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat felé, melyet a tanuló és édesanyja is sérelmezett. Ez ügyben esetkonferenciát tartottak, melyen elhangzott, hogy a diák milyen videókat posztol magáról. Az esetkonferencia estéjén a diák bosszúból kezdte el terjeszteni először az osztálytársai között, majd az iskola tanulói között a két évvel ezelőtti chat hangfelvételét” – mondta az igazgató.

A videó terjedését már nem is tudták megakadályozni, azt állítólag eleve azért készítették, hogy a tanárt lejárassák a felesége előtt. Viola szerint a helyzet most gyorsan feszültté vált, hiszen „mindenféle pletyka elterjedt, a kollégát már bűnözőnek, pedofilnak beállítva”.

A tanár végül nem is bírta elviselni a szituációt és felmondott, pedig Viola szerint „nagyon jó tanár volt”. Az álprofilt létrehozó és a hangfelvételt terjesztő diákokról esetjelzőt küldtek a család- és gyermekjóléti szolgálatnak, a pedagógus pedig feljelentést fontolgat.