Az esetről a gyermek édesanyja, Lukács Gabi énekesnő közösségi oldalán számolt be, az énekesnő elmondása szerint a történet és annak következménye akár egy horrorfilmbe is beillene.

„Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Cafatokra tépték a lányomat. Mindkét lába bokától combig be lett kötve, a bal keze a vállától a csuklójáig szintén.” – nyilatkozta az édesanya a Blikknek.

Az énekesnő kislánya éppen az édesapjához tartott Zsámbékon, mikor kóbor kutyák támadtak rá. A brutális kutyatámadás még február 10-én történt, mikor a 13 éves kislány az édesapjához igyekezett. Miközben az iskola melletti útnál közlekedett, 5-6 kutya vette körbe pillanatok alatt. A falkába verődött három kicsi, és három nagyobb termetű állat elkezdte cibálni a gyerek tornazsákját, majd a lábánál fogva a nagyobb állatok is nekiestek a kislánynak.

A kislányt a kutyák a lábánál fogva a földre rántották. A gyermeknek mind a négy végtagja sérült a támadás során, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a törzse, a nyaka és a feje nem kapott sebet.

A kislány telefonon tudta jelezni az édesapjának, hogy kutyák vették körül. Az apa a helyszínre érkezésig végig hallotta a támadás hangjait, hallotta kislánya sikolyait. Az édesapa autóval érkezett a helyszínre és a dudálásra, hangoskodásra a kis termetű ebek elfutottak, a nagyobbakat úgy kellett az apának lerugdosnia a gyerekről.

A halálra rémült és súlyosan sérült kislányt a mentők azonnal kórházba szállították, ahol kétórás műtét során varrták össze a cafatokra tépett lábát.

Forrás: blikk.hu