Halált okozó testi sértés miatt öt év börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki 72 éves lakótársát annak mankójával halálra verte egy pécsi bérházban tavaly – közölte a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott és az idős, gyenge fizikumú, csonkolt lábú, járni csak művégtaggal és mankóval képes férfi egy pécsi bérházban laktak, külön szobában.   

Tavaly júniusban egy reggel az ittas vádlott szóváltásba keveredett lakótársával, aki ennek során fejen ütötte őt.    

Az ütés miatt földre eső vádlott felkelt, lakótársát a padlóra lökte, majd mankóját elvette és azzal testszerte – négyszer fejen – ütötte, egészen addig, amíg a mankó el nem tört.    

A segítségért kiabáló idős férfi kiáltását a társasházban lakók hallották meg. Egyikük a sértettet még mindig bántalmazó férfit fogta le, másikuk a mentőket és a rendőröket értesítette.    

A megvert mankós férfit kórházba vitték, ahol később belehalt sérüléseibe.    

A bíróság a büntetés kiszabása során számos „nyomatékos súlyosító” körülményt értékelt, így az ittas állapotú gátlástalan elkövetést, a sértett életkorát és azt, hogy a vádlott különös bűnismétlő – közölte a törvényszék.    

Az ügyész és a vádlott tudomásul vette a bíróság hét elején hozott ítéletét, a védő három munkanapot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére. Az ítélet csütörtökön jogerőssé vált – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék az MTI-t.

Forrás: mti.hu