A napokban a Pesti Srácok nevű propaganda oldalon jelent meg egy írás, amely szerint

„Mindemellett az is egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin Oroszországának világról alkotott véleménye lényegesen közelebb állt a magyarok értékrendjéhez, mint az abnormalitás különböző, egyre erősebb megnyilvánulásait ránk erőltetni igyekvő nyugati fősodor bármelyik politikusáé, vagy brüsszeli bürokratájáé.Így aztán abba a tudathasadásos állapotba kerültünk, hogy minden – a lengyelekhez hasonlóan történelmi tapasztalatokon nyugvó – fenntartásunk ellenére észre kellett vennünk: a kereszténység védelméért, az évezredes egyetemes értékek megőrzéséért és a nemzeti érdekek képviseletéért folytatott küzdelmünkben az elmúlt évtizedben sokkal inkább az oroszok lettek a szövetségeseink, mintsem az a Nyugat, amelyhez harminc évvel korábban oly vaskos akarattal csatlakozni kívántunk, ám amely mára teljesen identitását és jövőképét veszítette. Ennek révén állt elő az a képtelen, eléggé nehezen körülhatárolható helyzet, amit három évtizeddel korábban elképzelni sem lehetett: egy konzervatív, keresztény értékrendű kormányzat inkább talál kölcsönös igazodási pontokat Vlagyimir Putyin Oroszországával, mint a minden tekintetben önmagát szemközt köpő „művelt Nyugattal”.”

Nekünk csak egyetlen kérdésünk lenne a Putyin s.ggében lévő propagandista-firkászokhoz: ez lenne az a keresztény-konzervatív kultúra, amit úgy ünnepelnek?

A videón az oroszok hidegvérrel végeztek ki egy ukrán hadifoglyot – névszerint Tyimofej Sadurát – a felvételen látható volt, hogy a fegyvertelen férfi katonai egyenruhát viselt, rajta ukrán zászlóval, és azután végezték ki, hogy cigifüstöt fújva az ukrán nemzeti tisztelgést mondta: „Szlava Ukrajini (dicsőség Ukrajnának)!”

Volodimir Zelenszkij elnök azt ígérte: „Meg fogjuk találni a gyilkosokat”.