Március 31-ig, vagyis még egy hétig a kozármislenyi Fészek Lakóotthonos fiatalok által készített termékek megvásárolhatóak a pécsi Vásárcsarnokban!

Az Élet-esély Autistákat Segítő Egyesületet autizmussal és egyéb fogyatékossággal élő személyek szülei, és hozzátartozói hozták létre 1999-ben. Egyik legfontosabb tevékenységük egy 11 fős ápoló-gondozó célú lakóotthon fenntartása Kozármisleny központjában.

A “Fészek” Otthon 2000. január elsejével kapta meg működési engedélyét 11 férőhelyre, és 2011 óta telt házzal működik. Minden lakó rendelkezik határozatlan idejű lakószerződéssel. A lakószobák egy, illetve kétágyasak, melyekhez szintenként külön fürdőszoba tartozik.

A közös helységek – konyha, étkező, nappali, a kert – tágasak, és alkalmasak a közös programok lebonyolítására, vendégek fogadására. Az alsó szinten (alagsorban) kiszolgáló helységek helyezkednek el.

Az Élet-esély Egyesület “Fészek” Otthona a lakóinak a fogyatékosságukhoz mért legnagyobb mértékű önállóság elérését tűzte ki céljául.

A „Fészek” Otthonban élőknek a lakókörnyezetükbe, illetve a társadalomba való beilleszkedését segítik elő, és munkába állásuk alapfeltételeit teremtik meg. Az otthon életében a lakók egyéni adottságaik, képességeik, és önkéntes vállalásaik szerint vesznek részt. Az itt élők szoros közösségben élnek, ahol mindenkinek megvan a saját fontos szerepe, helye. Ahol olyannak fogadják el, amilyen. 

A kozármislenyi „Fészek” Otthonban ellátottak fejlesztő foglalkoztatás keretében napi 6 órában a lakóotthon udvarán lévő műhelyben különböző kézműves tevékenységet végeznek. Emellett a lakóotthon udvarát is rendben tartják, valamint  közvetlen környezetükben parkgondozói feladatokat is ellátnak, levendulát termesztenek és dolgoznak fel. 

A kozármislenyi otthon szakember gárdája inden lakóra egyéni fejlesztési tervet dolgoz ki, ami kiterjed az önmegvalósítás – játék, teljesítőképesség, gyakorlati ügyesség, tájékozódási képesség – és az eredményes szociális beilleszkedést segítő készségek és képességek – normakövetés, elfogadás, együttműködés, alkalmazkodó képesség – erősítésére és továbbfejlesztésére. Az egyéni fejlődési ütemekhez való alkalmazkodás szükségessé teszi, hogy munkájukban az egyéni fejlesztést szolgáló, terápiás jellegű programok is megjelenjenek.

A„Fészek” Otthon lakóit meg kell ismerniük, tanulniuk azt, hogy hogyan is működik körülöttük a világ. Erre kiválóan alkalmas a séta, kirándulás, utazás, vásárlás, mozi, színház, és az egyéb rendezvényeken való részvétel. Csodálatos képességeiket gyakran kell megmutatnunk a szűkebb, és tágabb környezetben élő embereknek.

A kozármislenyi „Fészek” Otthonra a nyitottság jellemző, szívesen látják a segítő szándékkal érkező embereket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Az itt élő fiatalokat így a közvetlen lakókörnyezet is szeretettel fogadja, kulturális rendezvények és egyéb találkozások résztvevőiként mutathatják meg belső értékeiket, esendőségüket, szeretetéhségüket, mindennapi életüket a külvilágnak.