Pöcegödörbe öntötték a tejet az erdélyi gazdák, mert nem tudják eladni

Demonstrációt tartottak az erdélyi tejtermelők szövetségének tagjai szerdán. A látványos tiltakozás során az emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő a termékükre.

Az erdélyi tejtermelők szövetségének több mint száz tagja azért tartott tiltakozó akciót a Szilágy megyei Járaszurduk (Surduc) településen, mert április elsejétől egy feldolgozó cég sem akarja felvásárolni az általuk termelt tejet.

Daniel Frei, a több erdélyi megye termelőit összefogó szövetség elnöke az szerint a gazdák Erdély-szerte nehéz helyzetbe kerültek. „Negyvennyolcezer liter tejet termelünk naponta, és nincs kinek eladni” – mondta Frei, hozzátéve: kénytelenek elajándékozni a tejet, hogy az ne romoljon meg.

A gazdák 1,4 lejt (108 forint) kérnek egy liter tejért, ami alig fedezi költségeiket, de még így sem tudják eladni. Eközben a romániai üzletekben literenként 5 és 15 lej (384-1152 forint) közötti áron lehet tejet vásárolni.

Daniel Frei szerint a kormánynak kellene megoldást találnia a szerinte tarthatatlan helyzetre, és közvetíteni a tejtermelők és -feldolgozók között. Rámutatott: sok farmnak a léte múlik ezen, ugyanis számos tejtermelő ki sem tud lépni a szektorból, mivel uniós támogatással hozta létre vállalkozását.